Újra lángol Irak?
Bagdad. Június volt a legvéresebb hónap 2011 eleje óta Irakban: erőszakcselekményekben 271 ember halt meg – jelentette a kormány. Százötvenöt polgári személy, 77 rendőr és 39 katona halt meg támadásokban június hónapban az egészségügyi, a védelmi és a belügyi tárca összesített adatai szerint. 2010 szeptembere óta az idén júniusban vesztették életüket a legtöbben az arab országban erőszakos cselekmények következtében. (MTI)
Fehérorosz bírálat
Minszk. A fehérorosz külügyminisztérium is elítéli, hogy szexbotrányokkal járatták le a magyar követséget országában. „A belorusz oldalnak semmi köze nincs ehhez az ügyhöz” – nyilatkozta az ország külügyi szóvivője. A fehérorosz külügyminiszter szerint a diplomaták magánéletének manipulálása megengedhetetlen, és az emberi jogokkal is ellentétes. A közelmúltban két, a magyar nagykövetség munkatársait kompromittáló videofelvétel is felkerült az internetre. (Index.hu)
Marokkói szavazás
Rabat. Megkezdődött a népszavazás Marokkóban az uralkodó által kezdeményezett új alkotmánytervezetről. Ennek célja a hatalmi ágak hatásköreinek kiegyensúlyozása a miniszterelnök javára, a király azonban továbbra is jelen lesz a politika minden területén. (MTI)
Szíriai tüntetés
Damaszkusz. Több tízezer ember vonult az utcákra tegnap Szíria több városában. A tiltakozások során a közép-szíriai Homsz-ban kilenc tüntető megsérült, kettő pedig meghalt, amikor a biztonsági erők éleslövedékkel oszlatták a tömeget. (MTI)
Újabb akció az izraeli blokád ellen
Jeruzsálem. Jövő héten indul útjára az Izrael által fenntartott gázai blokád megtörésére készülő hajóflottilla – közölte a nemzetközi konvoj szóvivője. A görög hatóságok tegnap azonban megtiltották a segélyhajóknak, hogy elhagyják a görögországi kikötőket. (MTI)
Vitézy Dávid lehet Karácsony helyettese