Erősödhet a fogyasztóvédelem
A készülő, 2014-ig szóló középtávú fogyasztóvédelmi politika egyik alapvetése a magas szintű fogyasztóvédelmi szolgáltatás megteremtése – hangsúlyozta Szatmáry Kristóf. A Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a fogyasztóvédelmi bizottság tegnapi ülésén közölte: ősszel a parlament elé kerül a fogyasztóvédelmi törvény módosítása. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság munkája kapcsán az államtitkár ezenkívül még megjegyezte: a jövőben is hangsúlyos elem lesz a megelőző eszközök alkalmazása, a pozitív lista működtetése. (B. P.)
Közelebb lesz a Székelyföld
Az M43-as autópálya Csanádpalota környékén, illetve az M4-es autópálya Nagykereki térségében lévő határ metszéspontjáról írt alá kormányközi megállapodást Anca-Daniela Boagiu román közlekedési és infrastruktúraügyi miniszter, valamint Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár tegnap. Az M43-as már 2013 első felére elkészülhet, addigra kész lesz Arad irányába a román oldali folytatás is. Az M4-es megépítésének várható ideje 2016, ez az autópálya kapcsolódik az észak-erdélyi sztrádához. (MTI)
Orbán Balázs: Ez a háború nem a mi háborúnk - videó