Művészek a Nemzeti Kulturális Alapról
A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) költségvetésének esetleges csökkentése, a rajta keresztül kulturális támogatásra fordítható összegek megvonása visszafordíthatatlan folyamatokat indíthatna el a magyar kulturális életben, és egyes művészeti ágak ellehetetlenüléséhez vezetne – olvasható abban a nyilatkozatban, amelyet neves művészek és kulturális szakemberek láttak el kézjegyükkel. Az aláírók szerint a felmerült problémák megoldását nem az NKA más intézménnyel való helyettesítése, hanem a szakemberekből álló kollégiumok összetételének felülvizsgálata jelentené. Nem várható további forráskivonás 2011-ben az NKA-nál – reagált a nyílt levélre az NKA elnöke, Jankovics Marcell, aki az alap szakmai kollégiumainak várható megújításáról beszélve elmondta: „kétségtelen, hogy a szépirodalmi kollégiumban jelenleg balliberális túlsúly érvényesül, ami nem szerencsés.” (MN)
Kelemen László marad a főigazgató
Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter július 6-án, szerdán átadta Kelemen Lászlónak, a Hagyományok Háza főigazgatójának újabb öt évre szóló kinevezését. Kelemen László a Hagyományok Háza szakmai koncepciójának kidolgozója volt, Sebő Ferenccel együtt miniszteri biztosként dolgozott az intézmény felállításán. Annak megalakulása, 2001 júliusa óta a Hagyományok Háza főigazgatója. Szervezőként, közreműködőként részt vett a Kárpát-medence hagyományait bemutató nagyobb eseményekben. 2008-ban Bereczky Csaba rendezésében, Kelemen László szakmai vezetésével Életek Éneke címmel kilencrészes dokumentumfilmet mutattak be az erdélyi népzenészekről, hagyományőrzőkről, amelyből mozifilm is készült. (P. Sz. E.)
Lángokban áll az orosz kikötő















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!