Crespo Fehérváron?
A Tuttomercatoweb.com szerint a magyar bajnok Videoton szeretné leigazolni Hernán Crespót, a Parma 64-szeres argentin válogatott futballistáját, és már ajánlatot is tett a 35 éves támadónak. Érdekesség, hogy 2000 tavaszán a fehérváriak jelenlegi vezetőedzője, a portugál Paulo Sousa és Crespo csapattársak voltak a Parmánál. Crespo a River Plate-ben kezdte pályafutását, majd 1996 és 2000 között a Parmában lett ismert játékos, 1999-ben UEFA-kupát nyert az együttessel. 2000-ben akkor világcsúcsot jelentő 35 millió font ellenében igazolt a Lazióhoz, szerepelt az Inter, a Chelsea, a Milan és a Genova csapatában is, s tavaly tért vissza a Parmához. A városban üzleti érdekeltségei is vannak. (MN)
Debreceni rajt
A Magyar Labdarúgó-szövetség-ben elkészítették a 2011/12-es NB I-szezon első hét fordulójának műsorát. Eszerint az 1. forduló nyitómérkőzése július 15-én, pénteken 18 órakor a Debrecen–Vasas összecsapás lesz. A Magyar Televízió vasárnaponként 16 órai kezdettel közvetítene mérkőzéseket (így július 17-én a címvédő Videoton siófoki fellépését is), ám ezt az időpontot a klubok nem támogatják. A Sport TV hat fordulóból négy, az 5. fordulóból három mérkőzést közvetítene augusztus 28-ig. (MN)
Itthon kezdenek
Az Európai Labdarúgó-szövetség döntése értelmében az FTC június 30-án mégsem idegenben, hanem hazai pályán kezd az Európa-liga első selejtező fordulójában az örmény Ulisses ellen. A változtatásra azért került sor, mert az Ulisses mellett az első fordulóban szintén érdekelt Banants Jereván is a jereváni Razdan-stadionban játszik. (MN).
Vizsgálatok
Vígh László kormánybiztos 38 szerződés ellenőrzését tartotta indokoltnak a tavaly ősszel megszűnt Nemzeti Utánpótlás-nevelési és Sportszolgáltató Intézet tevékenységének átvizsgálása során. (MTI)
Főpróba a vb-re
Mától szombatig Debrecenben rendezik meg az úszók országos bajnokságát, amely július végi, sanghaji világbajnokság főpróbájának is tekinthető. A hazai élmezőnyből csak az Egyesült Államokban készülő Hosszú Katinka fog hiányozni. Az előfutamokat 9.30-tól, az elődöntőket és a döntőket 17 órától rendezik. Ma kilenc, holnap tizenegy, pénteken hat, szombaton tizennégy számban hirdetnek bajnokot. (MN)
Két csapattal
Felvették az osztrák másodosztályú jégkorong-bajnokságba, a Nationalligába a Dunaújváros jégkorongcsapatát. A Fehérvár továbbra is az osztrák élvonalban, az EBEL-ben szerepel. (MTI)
Brüsszel meg akarja menteni Magyar Pétert a lopási botrányában