Több száz iskolán segítettek
Sikeresnek ítélte az iskolai közösségi szolgálat féléves pályázatát Gloviczki Zoltán közoktatásért felelős helyettes államtitkár, amely szerinte nagy perspektívát nyitott a társadalom számára. A pályázatra 355 iskola jelentkezett, közülük 148-at támogatott a bírálóbizottság, 44 millió forintot osztva ki. Pályázati pénzek azokra a területekre jutottak, ahol a legnagyobb szükség volt rá. (MTI)
Feljelent a Jobbik
Ügyészséghez fordul a Jobbik a dunaújvárosi erőművekre kötött előnytelen szerződések ügyében. A párt szerint a dunaújvárosi önkormányzat csaknem két éve 3,4 milliárd forintért vásárolt meg két gázmotoros fűtőerőmű 49 százalékos tulajdonrészét, amiből teljes egészében is fel lehetett volna építeni az erőműveket, ezért a városban aránytalanul magasak a távfűtési díjak, amelyek még a budapesti árakat is meghaladják. (MTI)
Tucatnyi új frekvencia
Újabb tizenkét rádiós frekvencia pályáztatását kezdte meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa, amely hozzálátott a 2012-ben lejáró 19 frekvencia hasznosításának előkészítéséhez is. (MTI)
Püspökavatás
Beiktatták a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület új püspökét, Szemerei Jánost szombaton a győri Öregtemplomban. Szemerei János püspöki székfoglalójában kiemelte, hogy bizalmi viszonyra törekszik a testvéregyházakkal, és nagy figyelmet fordít a külföldön működő egyházakkal való kapcsolatokra is. (MTI)
Értékmentés
Komplex élőhely-rehabilitációs program kezdődött a Fertő-Hanság Nemzeti Parkban, amelyet 368 millió forinttal támogat az Európai Unió és a magyar állam. Egykori vizes élőhelyeket állítanak vissza, valamint felújítják a soproni hegyekben magára hagyott források környezetét. (MTI)
Magyar Péter volt barátnője szerint kisfia jövőjével is fenyegette őt Magyar Péter