Röviden

MN
2011. 07. 06. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Magánhitel: kell is meg nem is
A német pénzügyminiszter bízik benne, hogy a magánhitelezők is részt vesznek a Görögország számára kidolgozandó második mentőakcióban. Azt várja, hogy a magánhitelezők az euróövezeti pénzügyminiszterek július 3-i értekezletére közlik önkéntes hozzájárulásuk pontos számait. Az Európai Központi Bank igazgatótanácsának német tagja szerint viszont súlyos következményekkel járna a magánhitelezők bevonása. (MTI)

Soros szerint „B” terv kell
Európának szüksége van egy „B” tervre – vélekedett egy tegnapi bécsi rendezvényen Soros György, aki szerint szembe kell nézni a Görögországból kiinduló gazdasági összeomlás lehetőségével. A magyar származású amerikai milliárdos úgy látja, elképzelhető, hogy valamelyik uniós ország kiválik az euróövezetből. Kiemelte azt is, hogy az euró létrehozásakor nem számoltak korrekciókkal, nem voltak rendelkezések arra nézve, mi történik akkor, ha valamely ország elhagyja az euróövezetet. (MTI)

Eshet a benzin ára
Nagyot esett az olaj árfolyama, amelyet a finomított termékárak alakulása is követett. Ennek megfelelően ezen a héten akár jelentősebb benzin- és gázolajár-csökkenésre is sor kerülhet majd a hazai kutakon – írja a Portfolio.hu. A lap szerint a finomított termékek piacán is eladói nyomást lehetett megfigyelni, a benzin dollárban mért átlagára 4,7 százalékkal, a gázolajé 5,4 százalékkal került lejjebb. Mivel azonban a görög csődfélelmek közepette a forint tovább gyengült a dollárhoz képest, nálunk az áresés nem lesz ilyen jelentős. (MN)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.