Kiszabadult a túsz
Iszlámábád. Fogvatartói elengedték a Mol magyar olajvállalat pakisztáni leányvállalata,
a Mol Pakistan egyik alvállalkozójának alkalmazottját és társát, akiket januárban hurcoltak el az ázsiai országban.
A Mol Pakistan érintett alvállalkozójának egyik mérnökét és annak sofőrjét feltehetőleg iszlám szélsőségesek ejtették túszul január 20-án. (MTI)
Gázai csapások
Gáza. Izraeli harci gépek csempészalagutakra mértek csapásokat tegnap virradóra a Gázai övezetben, válaszul arra, hogy előző nap palesztin fegyveresek rakétákat lőttek ki izraeli területekre. Palesztin biztonsági és egészségügyi források szerint két légicsapás volt, az egyiknek a célpontja az egyiptomi határon fekvő rafahi átkelő mellett helyezkedett el, míg a másik Gáza várostól keletre. A Rafah melletti légicsapásban megsebesült öt palesztin, kettő pedig eltűnt, közölték. (MTI)
Készülnek az ENSZ elé
Doha. A palesztinoknak a teljes jogú ENSZ-tagság elnyerésére irányuló kérelmét az Arab Liga nyújtja majd be, közölte Nabíl al-Arabi, a szervezet vezetője. Az Állandó Bizottság döntése értelmében az Arab Liga azzal a kéréssel fordul majd az ENSZ-hez, hogy ismerje el a palesztin államot, Kelet-Jeruzsálem fővárossal, az 1967-es háború előtti határokkal, mondta a főtitkár. (MTI)
A biztos dicsér
Brüsszel. Termékeny és eredményes volt Magyarország két héttel ezelőtt befejeződött EU-elnöksége az Európai Bizottság magyar tagja, Andor László foglalkoztatásért, szociálpolitikáért és a társadalmi befogadásért felelős biztos megítélése szerint. Az uniós testület illetékese az eredmények közül kiemelte a Horvátország EU-taggá válására vonatkozó megállapodást. (MTI)
Megerőszakoltak és meggyilkoltak egy anyát Soroksáron