Újabb pályázatok
A belföldön megvalósuló, nemzetközi és országos hatókörű, turisztikai vonzerővel bíró rendezvények támogatására írt ki pályázatot a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. A pályázat meghirdetésekor a támogatásra fordítható keretösszeg 150 millió forint. (MTI)
Lefújt cukorakció
A Vidékfejlesztési Minisztérium tegnapi hatállyal okafogyottsága miatt felfüggesztette a stratégiai cukorkészlet értékesítését. A magas cukorárak letörésére Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter májusban döntött arról, hogy az állami tartalékból kétmillió kilogramm cukrot felszabadítanak és értékesítenek. Közben csökkentek az árak, ezért döntött a tárca az akció felfüggesztése mellett. (MTI)
Simor András a helyén maradhat
A készülő jegybanki törvény szabályozói jogkörrel is felruházná a Magyar Nemzeti Bankot – mondta Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője a Bloombergnek adott interjújában. Emellett kijelentette, hogy a jegybankelnök távozásának kikényszerítése „nincs napirenden”. Az új jogszabály erősíteni fogja a jegybank függetlenségét – mondta a frakcióvezető. (MN)
EU-eljárás a cseh energiacég ellen
Piaci erőfölénnyel való visszaélés gyanúja miatt eljárást indított az Európai Bizottság (EB) a Cseh Energetikai Művek ellen. Az EB szerint a cég szabálytalan módon próbálta megakadályozni versenytársainak piacra jutását. Ez az árakra is hatással lehetett. (MTI)
Orbán Viktor új profilképet állított be a közösségi oldalán