Röviden

MTI
2011. 07. 07. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A termékdíjból bér is lesz
A népegészségügyi termékdíjból befolyó összeget először a legfontosabb hiányterületekre, köztük a bérekre fordítaná az ágazat, ugyanis a népegészségügyi területen a harmadik negyedévben uniós pályázatokat is kiírnak – közölte az egészségügyért felelős államtitkárság tegnap. Felhívták ugyanakkor a figyelmet arra:
a népegészségügyi célok eléréséhez is több, új forrásra van szükség. (MTI)

Leváltanák a szegedi főjegyzőt
Mózes Ervin szegedi címzetes főjegyző felmentését és új jegyzői pályázat kiírását kezdeményezi a csongrádi megyeszékhely közgyűlésének Fidesz–KDNP-frakciója, mivel az Állami Számvevőszék az önkormányzatnál végzett vizsgálatában súlyos hiányosságokat állapított meg a belső ellenőrzés rendjével kapcsolatban. Botka László szocialista polgármester szerint súlyos károkat okozna Szegednek Mózes leváltása, aki csaknem harminc éve dolgozik a közigazgatásban, 2008-ban egyedül kapta meg a címzetes főjegyzői kinevezést. (MTI)

Szabó Máté 7az ellenőrökről
Szabó Máté szerint nem korlátozhatják a Miskolci Városi Közlekedési Zrt. ellenőrei a személyi szabadságot. Az ombudsman megállapította, a jegy nélküli utazások számának csökkentése alkotmányosan elfogadható és méltányolható cél, a blicceléssel szemben fel kell lépni, de az eszközök megválasztásakor be kell tartani a szükségesség és az arányosság követelményét. Úgy véli, törvényi felhatalmazás hiányában nincs rá lehetőség, hogy a vállalat személyi szabadságot korlátozó intézkedésre adjon jogot ellenőreinek. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.