Litván bírálat
Vilnius. Élesen bírálta szombat este Andrius Kubilius litván kormányfő Ausztriát, amiért az osztrák hatóságok szabadon engedtek egy orosz állampolgárt, az Alfa szovjet különleges egység egykori parancsnokát, Mihail Golovatovot, akit Litvániában háborús és emberiesség elleni bűntettekkel vádolnak. Az ügy miatt ma Vilniusban berendelik a litván külügyminisztériumba Ausztria litvániai nagykövetét, és tiltakozó jegyzéket nyújtanak át neki. (MTI)
Mubarak kómában?
Kairó. Kómába esett tegnap Hoszni Mubarak – közölte a volt egyiptomi elnök egyik ügyvédje, Farid ed-Díb. A hírt nem sokkal később a Mubarakot kezelő sarm-es-sejki kórház igazgatója cáfolta. Közben szombaton elfogadta az egyiptomi kormányfő Mohammad el-Orabi külügyminiszter lemondását, és megnevezte két helyettesét – Házem el-Beblávi közgazdászt és a Vafd Pártnak az egyik vezetőjét, Ali asz-Szilmit – a ma bejelentendő kormányban. Eszám Sarafnak a kormányátalakítással a változást követelő tüntetők megbékítése a célja. Az amerikai The New York Times tegnapi elemzése szerint a katonai vezetés olyan alkotmányon dolgozik, amellyel bebetonozhatnák magukat a hatalomba. (MTI)
Afgán átvétel
Kabul. A NATO átadta az első afgán tartomány teljes irányítását tegnap a helyi hatóságoknak – közölte a BBC. Az ország középső részén fekvő Bámiján az első abból a hét tartományból, ahol a NATO visszaadja az irányítást az afgán hatóságoknak. Tegnap közben saját házában megölték Hamid Karzai elnök vezető tanácsadóját, Jan Mohamed Kánt. (MN)
Orbán Viktor az Eurochambres vezetőjével tárgyalt