Feltehetően az idei első negyedévben érhette el csúcsát a válság kezdete óta egyre javuló folyó fizetési mérleg – vélekedtek a Napi Gazdaság tegnapi számában megkérdezett elemzők, akik a ma megjelenő statisztikai adatoktól 900 millió eurós többletet várnak. Ha ez bekövetkezik, akkor soha nem látott rekordra ugorhat Magyarország folyó fizetési mérlege. A szakemberek szerint a következő negyedévekben lassan csökkenhet a többlet, ám még így is elérhető lehet a tavalyi kétmilliárd eurós szufficit.
A kiemelkedően jó eredmény mögött – mondták a napilapnak nyilatkozó elemzők – továbbra is az erős külkereskedelem, a nagyon jól teljesítő hazai export áll. Mint ismert, a válság hatására jelentősen visszaesett az import Magyarországon, és a kilábalás elindulása után a hazai kivitel – főképp a németországi kereslet erősödése miatt – gyorsabb ütemben volt képes növekedni, mint a behozatal. Megfigyelhetők olyan tényezők is, amelyek a folyó mérleg gyengítésének irányába mutatnak. Így például a külföldi tulajdonú vállalatok egyre jobb jövedelmezősége miatt az országból kivitt pénzek összege is nő, ha ezt némileg tompítják is a különadók – jegyezte meg az egyik megkérdezett szakember. A két tényezőből azonban az előbbi dominanciája figyelhető meg egyelőre.
Gulyás Gergely: Most a hazugság bajnokai rágalmaznak