Az év első negyedében már anynyi pénzt fizetett ki a véradók utazási költségtérítésére az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ), mint tavaly egész évben. Az eddig hatályos rendelet alapján ugyanis a vérellátónak nincs lehetősége arra, hogy az utazásiköltség-számítás alapját képező helyszínek, távolságok valóságtartalmát vizsgálja. Mint ahogy annak vizsgálatára sem, vajon a véradásért utazott-e valaki az ország egyik pontjáról a másikba. Sőt, még akkor is jár a költségtérítés, ha a véradás nem sikerül, mert a donornak olyan egészségügyi problémája van, ami miatt a véradásból kizárható, és ez számára is ismert tény.
Ha a véradók a jelenlegi ütemben „hívják le” az utazásiköltség-térítést, akkor az év végéig akár több száz millió forintos többletforrásigény léphet fel az OVSZ-nél – olvasható a rendelet indoklásában.
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium ezért szigorítaná a szabályozást, az erről szóló tervezet már felkerült a kormány honlapjára. Az új verzió szerint a donornak azt a tartózkodási helyét kellene figyelembe venni, amely az OVSZ által működtetett országos véradó-nyilvántartó rendszerben szerepel. A költségtérítés csak annyi lenne, amennyibe az ehhez legközelebbi vérellátóhoz való eljutás kerül, méghozzá az illető által igénybe vehető utazási kedvezményekkel elérhető legolcsóbb tömegközlekedési menetjeggyel.
Menczer Tamás: Elég bátor vagy, Peti? - videó