Zaoralova valóságos intézménynek számított a fesztiválon, és továbbra is a rendezvény menedzsmentjében tevékenykedik, de már Och irányítása alatt. A fiatal szakember évek óta szervezője a filmfesztiválnak, tavaly pedig programigazgatóként vette ki részét a rendezvény sikeres lebonyolításából.
Karlovy Vary a filmszakma kedvelt eseménye. A több tucat vetítőhelyen a legtöbbször telt ház van, a vizsgaidőszak végén tömegesen érkeznek ide a cseh fiatalok, akik nemritkán a legnagyobb sztárokkal találkozhatnak az utcán. Karlovy Varyban ugyanis roppant közvetlenül viselkednek még a nagy művészek is, akik közül az idén többek között John Malkovich, Judi Dench, John Turturro, Kim Ki-duk látogat el a fürdővárosba.
A versenyszekcióban tizenkét alkotás szerepel, többek között orosz, amerikai, spanyol, olasz, német, francia filmek. A rendezvény nagy hangsúlyt fektet a régió filmgyártására: az East of the West szekcióban a térség legújabb alkotásai versengenek egymással, de külön blokkban lesznek láthatók a legújabb cseh mozgóképek is. A szervezők retrospektív programmal tisztelegnek Samuel Fuller és Denis Villeneuve munkássága előtt. A nemzetközi zsűri elnöke Szabó István filmrendező lesz, aki hat zsűritársával ítéli oda a játékfilmes versenyprogram legjobbjának járó Kristálygömböt. Az életműdíjat az idén az Oscar-díjas brit Judi Dench veheti át nagyszerű karrierje elismeréseként.
A ma esti nyitógálán vetítik Charlotte Bronte regénye, a Jane Eyre legújabb feldolgozását, míg a zárógála jövő szombaton lesz, ahol a díjak átadását követően Woody Allen Midnight in Paris című alkotását játsszák.
A lopási ügye előtt így hergelt a mentelmi jog ellen Magyar Péter - videó