Csaknem félezer szabálysértőt állított bíróság elé a miskolci rendőrkapitányság az év első felében – tájékoztatott a Police.hu. A rendőrségi portál szerint volt olyan nő, akit nyolcszor vettek lopás miatt szabálysértési őrizetbe. Az összegzés szerint a rendőrség az év eleje óta összesen 483 szabálysértőt vett őrizetbe, illetve állított bíróság elé. Az esetek zömét a tulajdon elleni szabálysértések teszik ki. Ezek mellett a garázdák, illetve a tiltott kéjelgők érték el a második és harmadik helyet az összesített rangsorban. A szabálysértési őrizetbe vett, majd bíróság elé állítottakat átlagban háromtól 15 napig terjedő elzárásra, illetve tízezer forinttól harmincezer forintig terjedő pénzbírságra ítélték. A tiltott kéjelgők közül van olyan nő, aki már tucatszor járta végig a hatósági procedúrát, de nem ritka, aki nyolcszor, tízszer teszi meg ugyanezt – olvasható a Police.hu oldalon. A rendőrségi tapasztalatok azt mutatják, nemegyszer fordult már elő, hogy ha például csendháborítás szabálysértésének gyanúja miatt intézkedtek a járőrök, akkor az érintettek verbálisan és fizikailag is ellenálltak az eljárásnak. Ilyen esetekben a rendőrök garázdaság szabálysértése miatt őrizetbe vehetik a terhelteket. Az elmúlt hónapokban ily módon előállított garázdákat a bíróság elzárással sújtotta.
A közlemény emlékeztet arra, hogy a hatályos jogszabályok értelmében a rendőrségi elzárással is sújtható szabálysértés esetén (a többi közt járművezetés eltiltás tartama alatt, önkényes beköltözés, tiltott kéjelgés) – ha tettenérés történt – az eljárás alá vont személyt gyorsított bírósági eljárás lefolytatása céljából őrizetbe veheti. A szabálysértési őrizet a bíróság érdemi határozatának meghozataláig, de legfeljebb hetvenkét óráig tarthat.
Megerőszakoltak és meggyilkoltak egy anyát Soroksáron