(szakad-e a Guttmann- nadrág )

Én nem tudom, hányan emlékezünk még a letűnt idők legnépszerűbb reklámszövegére, amely így hangzott: „Elszakíthatatlan Guttmann-nadrág…” Mellékesen jegyzem meg, hogy a Magyar Nemzet egykori legendás főszerkesztője, Mihályfi Ernő alkotta meg a második világháború előtti korszak másik jelentős szlogenjét: „Fáj a torka? Vegyen Huszár-pengét! Mintha elvágták volna…” Jó, ha egy reklám humoros, az sem baj, ha abszurd. A két fent idézett szöveg ebbe a kategóriába tartozik.
Mit gondolnak, miről jutott eszembe az elszakíthatatlan Guttmann-nadrág? Hát mi másról, mint a Magyar Szocialista Pártról, amely eltékozolni látszik ugyan tetemes (még Táncsics Mihálytól rámaradt) baloldali örökségét, ám hiába néz ki úgy, mintha valamely turkálóból vagy, ahogy mondani szokták, a „kutyák szájából” került volna elő, szilárdan őrzi egységét. Mondhatni, úgy látszik, ez a formáció mindent kibír: számtalan átszabáson esett át, nevét úgy cserélgette, mint más az alsónadrágját, méretét is változtatta, egykor belefért az egész ország, az összes dolgozó, munkás, kommunista, tsz-tag, haladó értelmiségi, egy időben befogadta az ingadozó középparasztokat is, a béke ürügyén pedig a papokat. Később kurtább lett, nemcsak a kommunisták, hanem a munkások is kikerültek belőle, legalábbis a nevük, de elszakíthatatlan anyaga megmaradt. Pontosan olyan titokzatos összetartó erő van benne, mint a Guttmann-nadrágban, hiába húztak ki belőle erős szálakat (Pozsgay Imrét, Szűrös Mátyást, Szili Katalint), bár egyre viseltesebb és megviseltebb lett, őrizte szilárd egységét, ráncigálhatták jobbra-balra, taszigálhatták előre-hátra, megreformálhatták és átfesthették, maradt az, ami volt. Most sem tudni pontosan, ki húzza az egyik szárát, és ki a másikat, s ki az, aki alkalmasint a kisebb szakadásokat villámgyorsan összeférceli. Nyilvánvaló, hogy kitűnő szabókkal van dolgunk, de a lényeg az anyag milyenségében van.
Aligha tévedünk, ha azt gondoljuk, hogy az utóbbi évek legnagyobb szakítóerejét egy bizonyos Gyurcsány Ferenc nevű bátor férfiú képviselte, akiről azonban jelenleg sem sejthetjük, hogy nadrágkovács vagy nadrágszétszabász. Számtalan híresztelés kering ezzel kapcsolatban. Sokan azzal vádolják, hogy alkalmasint a sliccnél akarja kettészakítani a Guttmann-nadrágot, mások azt állítják: ellenkezőleg, ő a cipzár a sliccen, ami köztudomásúlag összetart. Én csak azt látom, a nadrág recseg-ropog, de nem szakad. Tételezzük fel, hogy úgynevezett ördögbőrből készült, abból az anyagból, amely a tiroli népviselet alapeleme, s állítólag ha azt hordjuk, nyugodtan beleülhetünk bármely rózsabokorba, s suszterárat kell kézbe vennünk, ha meg akarjuk foltozni.
Ám a foltozáson a szocialisták régesrég túlvannak. S mivel a mi Gyurcsányunk a kiszivárogtatásban jeleskedik ugyan, de hátsó szándékait kifürkészni úgyszólván lehetetlen. Csupán annyi biztos: valamit akar. Mindig is akart valamit, sosem volt tervek és elképzelések híján. Most azonban az a kérdés, vállalkozik-e rá, hogy szétszakítsa az elszakíthatatlant. A végső célja sejthető: valószínűleg ő akar lenni maga a Guttmann-nadrág. Ebben az esetben ténylegesen az alapanyagot, az ördögbőrt kell legelőször is megszereznie. Az újraszabás, újravarrás számára már aligha jelent problémát. Még az is lehet, hogy az új Guttmann-nadrág már nem baloldalt viselős lesz (a szabászathoz értők tudják, hogy ez mit jelent).
Végül felteszek egy kérdést: mi a különbség demokrácia és diktatúra között? Az, hogy demokráciában minden marha szabadon elmondhatja a véleményét. Diktatúrában viszont csak a marhák mondhatják el a véleményüket. Hogy erről az egészről mi a véleményem, én nem tudom…