A „jobbikos kultúrharc” újabb tanúbizonyságaként értékelhetik a szegedi belvárosi mozi bezárásában ideológiai szálakat sejtők az ügy újabb mozzanatát. Egy tegnap, Solymos László (MSZP) alpolgármester által ismertetett dokumentum szerint a működési engedélyhez szükséges tűzvédelmi szakértői tanúsítványokkal már 2010 decemberében rendelkezett az épület, az üzemeltető Szegedi Ifjúsági Ház Nonprofit Kft. (IH) azonban egy másik, életveszélyes állapotokat rögzítő szakvéleményt juttatott el a tűzoltóságnak.
Az ennek alapján kiállított határozat a veszély elhárítására kötelezte a működtetőt. Az IH áprilisban kinevezett ügyvezető igazgatója, a Jobbik emberének tartott Sódar István ez alapján záratta be az intézményt múlt kedden, határozatlan időre. Az ügy kapcsán felháborodás robbant ki a városban, amelyet elsőként Botka László szocialista polgármester lovagolt meg; mint múlt szerdán közölte, egy általa elrendelt újabb tűzvédelmi vizsgálat alapján 860 ezer forintból egy hét alatt kiküszöbölhetők a gondok. Ennek hatására a város kulturális bizottsága kötelezte az üzemeltetőt az azonnali javításokra.
A lopási ügye előtt így hergelt a mentelmi jog ellen Magyar Péter - videó