Szegedre méretezett Naprendszer-túraútvonalat készített nemrég a Partiscum Csillagászati Egyesület (Pacsi), amely szerdán jelentette be, hogy elkészült útlevelük is. Ez arra hivatott, hogy eligazítsa a bolygóközi vándorokat a planéták és a Tisza-parti város nevezetességei között, rövid leírásokat adva a látottakról – tájékoztatott honlapján a civil szervezet. A beszámoló szerint több külföldi egyetemi városban már régóta működnek hasonló modellek, ahol végigsétálva a valóságban is megérthetők a Naprendszer méretei. A szervezet úgy véli, nemcsak az iskolai oktatásban használhatók a hasonló útvonalak, de egyben igazi turistacsalogató látványosságok is. A Pacsi azt ígéri, hamarosan hozzáférhető lesz az a hanganyag, amelyet akár mobiltelefonról is hallgathatnak majd a túrázók.
A szegedi Naprendszer-túra egyébként öt kilométer hosszan szeli át a várost. Az indulási pont – azaz a Naprendszer középpontja – a Móra Ferenc Múzeum előtti parkban található, ahol 110 cm-es Nap-modellt helyeznek el. A következő égitestek – a 0,4 cm-es Merkúr, a 0,95 cm-es Vénusz, és az 1 cm-es Föld, valamint a félcentis Mars – még jól látható távolságban, a Tömörkény Gimnáziumig néhány perces sétával is végiglátogatható. Innen már valóban nagy utat kell bejárnia a vándoroknak, hogy a 11,2 cm-es Jupitert az Aradi vértanúk terén elérjék, majd a Szentháromság utcán haladva, a Nagykörút végén a 9,2 cm-es Szaturnusszal találkozhassanak. A Mátyás téri ferences templomot érintve Alsóváros házai között, a Bálint Sándor- emlékháznál érjük el a 3,7 cm-es Uránuszt, hogy tovább haladva, a Pick szalámigyáron túl, Szeged déli határában, Kecskéstelepen, a Partiscum Csillagászat Egyesület csillagvizsgálójánál a 3,6 cm-es Neptunusszal érjen véget a sétánk. Aki még bírja, kisétálhat a Belvárostól közel 5 kilométerre található Szegedi repülőtérre, ahol a Plútó 0,2 cm-es modelljét állítják majd ki – közli honlapján az egyesület.
Gázolás történt a Blaha Lujza téren, nem jár a 4-6-os villamos - fotó