Magyarország elsőként szeretné nyilvánosságra hozni nemzeti cigánystratégiáját az Európai Unió országai közül – jelentette ki Balog Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkára a társadalmi felzárkózási és cigányügyi tárcaközi bizottság második plenáris ülését követő tegnapi sajtótájékoztatóján. A politikus elmondta, leszögezték: a romákról a romák érdekképviselete, az ORÖ nélkül nem lehet döntéseket hozni.
– A romaügy Magyarországon sokkal súlyosabb annál, mint hogy kizárólag a romákra bízzuk, illetve súlyosabb kérdés annál, hogy a romákat kizárjuk a megoldásból – állapította meg az államtitkár. Közölte: ehhez jogszabályokat kell módosítani. Mint mondta, a szaktárcák szeptemberig kidolgozzák a saját területükre nézve az „együttdöntési” rendszer mechanizmusát.
– Nemcsak az Országos Roma Önkormányzat kész a keretmegállapodás megvalósítására, hanem a kormány is, ami engem megnyugtat – mondta Farkas Flórián, az ORÖ elnöke. A romavezető bejelentette: létrehozták azt a monitoring-hatásvizsgálati irodát, amely arra hivatott, hogy minden programot folyamatosan ellenőrizzen, és beszámoljon az adófizető polgároknak a programok megvalósításáról, üteméről, illetve valamennyi forint felhasználási módjáról.
Mint ismeretes, Farkas Flórián ez év januárjában nem tudta átvenni az Országos Roma Önkormányzat Dohány utcai székházát, mert összesen 38 millió forint értékű számlát találtak a Kolompár Orbán által vezetett székházműködés vásárlásai kapcsán, a számlákon feltüntetett eszközök azonban nem voltak a székházban. Még fél év után is folyik a hiányosságok pontos felmérése, annyit azonban tudni, hogy 113 millió forintos adósságot örökölt az önkormányzat, ezenkívül pedig százmillió forintot keresnek, ami az egykori Gyömrői úti művelődési házuk eladásából származik. Ezt az összeget feltehetőleg másra költötte az előző önkormányzati vezetés.

Nem a gyerekmedencében történt a tragédia – megszólalt a Palatinus