A rendőrség a 39 éves szerb Emin Preniqit gyanúsítja a főváros XIII. kerületében vasárnap este meggyilkolt nő ügyében – közölte tegnap Fülöp Valter ezredes, a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese. Elmondta, a Fővárosi Bíróság a Fővárosi Főügyészség indítványa nyomán kiadta az országos elfogatóparancsot a szökésben lévő férfi ellen, s a nemzetközi körözést is elrendelték. A feltételezett gyilkos hat lövéssel végzett a 27 éves, orosz származású, magyar állampolgárságú nővel, korábbi élettársával. Viszonyuk alatt rendszeresek voltak a veszekedések, többször szakítottak, majd békültek ki. A férfi szürke Mercedesét a Bács-Kiskun megyei Soltvadkert közelében találták meg a nyomozók, innen valószínűleg másik járművel vagy gyalog szökött tovább. Ha bárki felismerné a férfit, azonnal értesítse a rendőrséget, ne próbálja ártalmatlanná tenni a kiszámíthatatlan és veszélyes bűnözőt – figyelmeztetett Fülöp Valter.
Három emberölés két gyanúsítottját fogták el júniusban – közölte tegnap Szigeti József, a Budapesti Rendőr-főkapitányság bűnügyi főosztályának vezetője. G. Zsanettet az életvédelmi osztály munkatársai vették őrizetbe, két idős férfi meggyilkolásával gyanúsítják. A feltételezett tettes néhány nap eltéréssel követte el a bűncselekményeket. Az alezredes beszámolója szerint a 32 éves, osztrák–magyar kettős állampolgár az első áldozatával május 22-én a csepeli Bordás utca egyik társasházának lakásában végzett. Az idős úr valószínűleg rajtakaphatta későbbi gyilkosát, ahogy értékek után kutat a lakásban. G. Zsanett május 28-án egy szomszédos lakóházban hasonló körülmények között gyilkolt meg egy 91 éves férfit, készpénzt és mobiltelefont vive el a helyszínről. A gyanúsított mindkét esetben megfojtotta áldozatát. A harmadik gyilkosság Újpesten, a Külső Szilágyi úton, egy lakásban történt, ahol egy, a rendőrség által régóta ismert betörő végzett egy 57 éves férfival. A gyanúsított ebben az esetben is készpénzt és mobilt zsákmányolt – tette hozzá Szigeti József.
Orbán Balázs: Ez a háború nem a mi háborúnk - videó