A brit sajtószabályozásra, valamint a politika és a sajtó kapcsolatára is kiterjedő vizsgálatot jelentett be tegnap David Cameron miniszterelnök az utóbbi évtizedek legsúlyosabb nagy-britanniai sajtóbotránya nyomán. Cameron a londoni parlament alsóházában közölte: a vizsgálat elvégzésével megbízott, magas rangú bíró vezette független testület egy éven belül ajánlásokat fogalmaz meg az „új, hatékonyabb sajtószabályozásra”. A miniszterelnök szerint a cél az, hogy a brit sajtó őrizze meg szabadságát, sokszínűségét, valamint függetlenségét a kormánytól, ugyanakkor a legmagasabb szintű etikai és szakmai normákat is érvényesítse. Az MTI által idézett Cameron szerint azoknak, akik a sajtó által elkövetett etikai vétségeket eltűrték, a jövőben nem lenne szabad vezető tisztségeket betölteniük a nagy-britanniai sajtó- és médiavállalkozások élén. A brit kormányfő ezzel gyakorlatilag lemondásra szólította fel Rupert Murdoch sajtómágnás globális médiabirodalmának nagy-britanniai érdekeltsége, a News International vezérigazgatóját, Rebekah Brookst. Ő volt a főszerkesztője a legnagyobb brit Murdoch-lapnak, a vasárnaponként megjelent News of the Worldnek, amelynek utolsó száma vasárnap jelent meg. A lap munkatársairól ugyanis kiderült, hogy csaknem négyezer közéleti személyiség és magánszemély – köztük egy elrabolt és meggyilkolt kislány – mobiltelefonját törték fel és hallgatták le.
A botrány miatti felháborodást követően a Murdoch-birodalom tegnap lemondott azon szándékáról, hogy megszerezze a teljes ellenőrzést a Sky médiacsoportot működtető legnagyobb magánszektorbeli brit médiavállalkozás, a BSkyB felett. A hírt mind a parlamenti pártok vezetői üdvözölték. David Cameron szóvivője útján közölte, a cégnek most elsősorban azzal kellene foglalkoznia, hogy saját háza táján tegyen rendet. A BBC értesülései szerint már találgatások keringenek arról is, hogy Murdoch esetleg teljes nagy-britanniai újságportfólióján is túladna. A cég birtokában van a The Times és a The Sun.
Orbán Balázs: A hét vicce: Magyar Péter tüntetést szervez a közmédia elé