A totózók a hét végi szelvényen kifogtak egy svéd másodosztályú meccset, amit három találkozó követ a norvég második vonalból; s további fejfájást okoz, hogy a Ham-Kam– Hödd összecsapáson a második fogadja az éllovast. Itt bármi megtörténhet, viszont a Bryne (a tabellán 4.) vélhetőleg legyűri a Kongsvingert (11.). Az első öt mérkőzést a svéd, az utolsó ötöt a norvég élvonal adja, itt a csapatok nevei már ismerősebbek. A Tromsö (2.) a nemzetközi kupasorsolás után a magyar sajtóban is visszaköszönt: ha az Európa-liga selejtezőjének első fordulójában túljut a lett Daugaván, a Paks pedig az andorrai Santa Colomán, akkor a norvégok a második körben a Dunához látogatnak. Vasárnap az ötödik Stabaeket fogadják, amely eddig otthon csak hat, idegenben viszont 13 pontot gyűjtött (4 győzelem, 1 döntetlen, 1 vereség), s nehéz kiigazodni rajta. Saját közönsége előtt van egy 7-0-s veresége is, s ha ennyire nem is, szerintünk most is kikap. A hazai pályán ugyancsak gyengébb Odd Grenlandtól (13.) bravúr lenne a pontszerzés a Molde (1.) ellen, a Strömsgodset (4.)–Haugesund (6.) és a Start (14.)–Valerenga (11.) meccsek döntetlen színezetűek. A svéd élvonalban a papírforma alapján a Mjällby (15.)–Örebro (3.) partin kellene lennie a legnagyobb tudásbeli különbségnek, a tippünk is fix 2-es, a GAIS (4.)–FF Malmö (7.) találkozón pedig a göteborgiak mellé teszszük a voksunkat a tekintélyt parancsoló hazai mérlegük (hat meccsből öt győzelem, egy vereség) miatt. Ha valaki véletlenül ismeri a svéd másodosztály tabelláját, tudhatja: az Assyriska a 2., a Qviding a 16., utolsó – ha van fix 1-es, akkor ez az.
Totótippjeink:
1. GAIS–FF Malmö 1
2. Mjällby–Örebro 2
3. Djurgarden–Häcken X, 1
4. Gefle–Göteborg 1, X
5. Trelleborg–AIK Stockholm 1, 2
6. Assyriska–Qviding 1
7. Bodö/Glimt–Mjöndalen 1, X
8. Bryne–Kongsvinger 1
9. Ham-Kam–Hödd X, 1
10. Odd Grenland–Molde 2
11. Tromsö–Stabaek 1
12. Start–Valerenga X, 1
13. Strömsgodset–Haugesund X, 1
+1 Viking Stavanger–Rosenborg 2
Óriási lehűléssel, szélviharokkal és jégesővel kezdődik a valódi ősz a hétvégén