Országszerte száznál is több embert vert át hat sásdi csaló az elmúlt hónapokban. Vaktában telefonáltak, és mindenkinek mesés nyereményt – nagy értékű autót, pénzt – ígértek, cserébe azt kérték: diktáljanak be telefonkártya-aktiválási kódokat, vagy utaljanak pénzt egy hazai bankszámlára – mondta lapunknak a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Zsobrák Péter tájékoztatása szerint ötven sértett fizetett, átlagban húsz- és kétszázezer forint között, de ketten annyira megszédültek az ajánlattól, hogy egyenként közel egymillió forintot utaltak.
A csalókat a kiértékelt híváslisták segítségével leplezték le, de a hirtelen és látványos költekezésük is gyanússá vált. A házkutatásnál több SIM-kártyát és telefont találtak, pénzt viszont nem. Három férfi előzetes letartóztatásba került, két nő és egy férfi, akik a gyanú szerint a banki ügyletekben segédkeztek, még szabadlábon védekezhet. Az összes gyanúsított beismerő vallomást tett. Üzletszerűen elkövetett csalás miatt folytat büntetőeljárást a komlói rendőrkapitányság.
Orbán Viktor: Viszlát, árvíz!