Tíz férfi és hét nő a vb-csapatban

MTI
2011. 07. 11. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tíz férfi és hét női úszó alkotja a július 24-én kezdődő sanghaji világbajnokságra utazó csapatot – jelentette be Kiss László szövetségi kapitány egy tegnapi sajtótájékoztatón. A mester szokásához híven az érmeket tekintve nem akar jósolni, de szeretné, ha a csapat megismételné a 2009-es római vb-n elért, harmincöt pontos teljesítményét. Hozzátette, már márciusban kialakult a tizenhat fős lista, amelyhez Risztov Éva csatlakozott. Az ifjúsági olimpiai aranyérmes Biczó Bence a július 6–10-én Belgrádban sorra kerülő ifjúsági Európa-bajnokságon is indul, ezután csatlakozik a vb-csapathoz.
A sajtótájékoztatón bejelentkeztek a versenyzők és Turi György, a válogatott edzője is videokapcsolaton keresztül. A Cseh László fémjelezte Kőbánya SC-küldöttség Balatonfűzfőn, míg a Jövő SC úszói Debrecenben edzőtáboroznak. Turi elmondta, a felkészülés jelen szakaszában „formáról még nem lehet beszélni”, de a jövő hét második felében már élesítik azt.

A magyar világbajnoki csapat: Takács Krisztián (50 m gyors), Kozma Dominik (50 és 100 m gyors), Kis Gergő (400, 800 és 1500 m gyors), Gyurta Gergely (800 és 1500 m gyors), Bernek Péter (100 és 200 m hát), Gyurta Dániel (100 és 200 m mell), Molnár Ákos (100 és 200 m mell), Cseh László (100 és 200 m pillangó, 200 és 400 m vegyes), Biczó Bence (200 m pillangó), Verrasztó Dávid (200 és 400 m vegyes), Verrasztó Evelyn (100 és 200 m gyors, 200 m hát, 200 m vegyes), Mutina Ágnes (200 m gyors), Kapás Boglárka (400 és 800 m gyors), Risztov Éva (800 és 1500 m gyors), Dara Eszter (50 és 100 m pillangó), Hosszú Katinka (200 m pillangó, 200 és 400 m vegyes), Jakabos Zsuzsanna (200 m pillangó, 400 m vegyes). A férfiaknál 4´200-as gyors- és 4´100-as vegyes váltó, a nőknél 4´100-as és 4´200-as gyorsváltó is indul.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.