Eddig három világbajnokot adott a labdarúgásnak Dél-Amerika, és a jelenleg Argentínában zajló Copa Américát mindhárom két-két döntetlennel kezdte. Ezzel egyszersmind veszélyes helyzetbe sodorták magukat, mert a biztos továbbjutás érdekében az utolsó csoportfordulóban győzelemre ítéltettek. Mint arról már hírt adtunk, magyar idő szerint kedd hajnalban a házigazdák a Costa Rica feletti 3-0-lal meg is feleltek ennek az elvárásnak, huszonnégy órával később pedig Uruguay is hozta a kötelezőt.
Az uruk ekkor már tudták, hogy kvartettjük másik két tagja, az addig egyaránt négy-négy pontos Chile és Peru küzdelmében előbbi 1-0-ra kerekedett felül, a győztes gólt Ponce a hosszabbításban, a 92. percben szerezte. Ez egyben azt jelentette, hogy a vb-negyedik Uruguay sikere esetén a második helyre futhatott be, és a tartalékos, részben kényszerből, doppingbotrány miatt megfiatalított Mexikó ellen ezt az esélyt nem is szalasztotta el. Alvaro Pereira már a 14. percben vezetéshez juttatta társait, és mivel az eredmény már nem változott, a kétszeri 1-0-lal így alakult ki a C csoport végeredménye: 1. (és továbbjutott) Chile 7 pont, 2. (és továbbjutott) Uruguay 5, 3. (és továbbjutott) Peru 4, 4. Mexikó 0. Tehát Peru is továbblépett, mert a tizenkét alakulatból nyolc folytathatja, a két jobb harmadik is részese az egyenes kieséses szakasznak.
Bár a brazilok mára virradóra, lapzártánk után igyekeztek Ecuador ellen beváltani a papírformát, és a már említett két döntetlen után végre egy győzelemmel kvalifikálni a folytatásra, az már most nyilvánvaló, hogy a negyeddöntő slágerpárosítása az Argentína– Uruguay összecsapás lesz. Szombaton Santa Fé városában feszül egymásnak Dél-Amerika labdarúgása első hőskorának két legerősebb válogatottja, a két kétszeres világbajnok s egyaránt 14-szeres Copa-nyertes gárda.
Orbán Balázs: A hét vicce: Magyar Péter tüntetést szervez a közmédia elé