Megszavazták a kongresszusban azt törvényjavaslatot, amely leállítaná a hagyományos izzók kivonásának folyamatát az Egyesült Államokban. A republikánus kezdeményezés, amelyről a napokban döntöttek a képviselők, az elkülönített források visszavonásával semmisítene meg egy 2007-ben hozott jogszabályt. A még Bush elnök alatt beiktatott törvény január elsejétől közvetve szorítaná ki a hagyományos 100 wattos izzókat a boltok polcairól. A környezetvédelmi szempontokkal indokolt 2007-es törvény az energiatakarékos izzókat (CFL-eket) forgalmazó cégeknek kedvez. Sok vásárló a határidő közeledtével úgy döntött, felhalmoz az egyelőre még kapható és a CFL-eknél jóval olcsóbban beszerezhető hagyományos égőkből.
A CFL emberi egészségre gyakorolt hatását egyelőre vizsgálják a szakemberek, az azonban tény, hogy a kompakt fénycsövek erősen mérgező higanygőzt tartalmaznak, amely a környezetbe kerül, ha megsérül az égőtest. Korábban több tudományos szakember és szervezet is aggodalmát fejezte ki a világítási technológia által kibocsátott UV-szint, valamint erős elektromágneses szennyezés miatt is.
Ahhoz, hogy a képviselők által most megszavazott javaslat törvényerőre emelkedjen, a demokrata többségű szenátusban is el kell fogadniuk a politikusoknak. Erre azonban elemzők szerint kicsi az esély.
Mint ismeretes, az Európai Unióban 2009 és 2013 között végleg kivonják a forgalomból az öszszes izzót és alacsony teljesítményű villanykörtét. A hazánkat is érintő rendelkezés értelmében 2009 szeptemberében a 100 wattos, tavaly pedig a 75 wattos hagyományos izzó forgalmazását tiltották be. Az idén ősszel a 60 wattos izzókat vonják ki a forgalomból. Ettől az intézkedéstől a törvényhozók azt remélik, hogy eurómilliárdokban is kifejezhető energiamegtakarítást eredményez az unióban, s nagyjából 15 millió tonnával csökkenti majd az üvegházhatású gázok kibocsátásának éves szintjét.
A honvédelmi miniszter üzent a magyar katonákat becsmérlő Magyar Péternek