Martine Aubry, a francia Szocialista Párt (PS) főtitkára kedden bejelentette, hogy jelölteti magát a jövő évi elnökválasztásra, azaz megméreti magát a legnagyobb ellenzéki párton belül októberben megrendezendő előválasztáson. Aubry az ötödik vezető szocialista politikus, aki jelezte, hogy megpályázza az elnökjelöltséget. Erre még július 13-ig van lehetősége bármely PS-tagnak.
Eddig Francois Hollande, a szocialisták korábbi főtitkára, Ségolene Royal, a 2007-es elnökválasztás baloldali vesztese, valamint a fiatalabb generációból Manuel Valls, Evry polgármestere és Arnaud Montebourg, Saone-et-Loire megye tanácsának elnöke jelentette be, hogy versenybe száll az elnöki székért. A felmérések szerint Hollande-nak és Aubry-nak van a legnagyobb esélye arra, hogy indulhasson a jobboldali jelölttel szemben, aki feltehetőleg Nicolas Sarkozy jelenlegi elnök lesz. Az államfő várhatóan csak az év végén vagy a jövő elején jelenti be, hogy ismét indul az elnökválasztáson.
A hivatalos baloldali jelöltet a PS október 9-én és 16-án, kétfordulós előválasztáson jelöli ki. Ezen egy elvi nyilatkozat aláírása után és egy euró hozzájárulás fejében minden baloldali érzelmű francia állampolgár szavazhat. A szocialisták legalább egymillió résztvevőre számítanak, s azt remélik, hogy a megválasztott elnökjelölt a baloldali bázis biztos támogatásával vehet részt az elnökválasztáson.
A megjelenése és határozott stílusa miatt „baloldali Merkelként” is emlegetett, 60 éves Martine Aubry az Európai Bizottság egykori elnökének, Jacques Delors-nak a lánya. Több miniszteri posztot is betöltött szocialista kormányokban, de a sokat vitatott 35 órás munkahét bevezetésével vált nemzetközileg is ismertté. Tíz éve az észak-franciaországi Lille polgármestere. A korábbi ipari város vezetésével jelentős átalakuláson ment át.
Elkészült Magyar Péter pszichiátriai szakvéleménye