Gyöngyöspatán a Jobbik legyőzte a Fideszt, ennek pedig országos folyamatokat kell elindítania – értékelte Vona Gábor, a párt elnöke hétfőn, hogy a vasárnapi időközi polgármester-választáson jelöltjük, Juhász Oszkár nyert. Kifejtette: bár hivatalosan nem indult Fidesz-jelölt, a nagyobbik kormánypárt olyan jelöltet támogatott, akiről mindenki tudta, hogy fideszes.
Juhász Oszkár, a Jobbik újsütetű polgármestere lapunknak elmondta: jelmondatuk, vagyis a „rend a lelke mindennek” mentén haladva elsőként a közbiztonság kérdését akarják megoldani. Tősgyökeres gyöngyöspataiként megjegyezte: a közbiztonság húsz éve folyamatosan romlik a településen, szerinte idén stagnált először, így azt tervezik, hogy a külterületi földek és erdők védelmének érdekében az érpataki modell alapján mezőőrséget szerveznek, a település közbiztonságáról pedig Tiszavasvárihoz hasonlóan csendőrség gondoskodik majd.
Kérdésünkre, hogy ki finanszírozza a két új testület működését, a községvezető egyelőre nem tudott felelni; mint mondta, az anyagi javakról gondoskodni fognak, de hogy az önkormányzat vagy a Jobbik állja-e a költségeket, az most még nincs eldöntve, mindenesetre egy szakmai csapat már dolgozik a kérdés megoldásán.
Egyelőre azt sem sikerült megtudnunk, hogy kik alkotnák a mezőőrséget és a csendőrséget, a korábban a faluban járőröző Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjai, netán profi őrző-védő cég munkatársai. Juhász Oszkár azt azonban leszögezte: megfelelő felkészültségű embereket keresnek a feladatra, akiket alapos válogatás után választanak majd ki.
Megjegyezte: Balázs József, a térség fideszes országgyűlési képviselője telefonon megfenyegette, hogy Gyöngyöspata nem fog pályázati pénzeket nyerni a jobbikos érában. Balázs József a távirati irodának reagálva visszautasította Juhász Oszkár állítását.
Az iránt is érdeklődtünk a vasárnap megválasztott polgármesternél, nem tart-e attól, hogy a korábban már többször összecsomagoló, pár napra el-, majd visszaköltöző helyi romák ismét elvándorlással fenyegetőznek majd. – Vona Gáborral, a párt elnökével jártunk a minap a cigánysoron, ahol a helyi kisebbségi vezető, Farkas János azt állította: ha a Jobbik nyerne, a romák mind Amerikába vándorolnának – felelte Juhász Oszkár. Hozzátette: ha a községben korábban rendszeresen feltűnő jogvédő szervezetek ismét azt mérlegelnék, hogy Gyöngyöspatára látogatnak, „felkészülten fogják őket várni”.
– Eddig egyetlen repülőjegyet sem vettek a romák – jelentette ki ifjabb Farkas János, a helyi kisebbségi önkormányzat vezetője. Kifejtette ugyanakkor, hogy a cigányság el van keseredve Juhász Oszkár győzelme miatt, hiszen öt hónapon át szenvedtek a Jobbiktól. Leszögezte: nem kérnek az érpataki modellből (az igényesség erősítésével szorítják rá a korábban segélyből élőket arra, hogy dolgozzanak, és vállaljanak felelősséget sorsukért – a szerk.). – Érpatakon rabszolgasorban élnek a romák a XXI. században, akkor képzelje magát a helyünkbe – kesergett a kisebbségi vezető. Hozzátette: várnak a kormány lépéseire, azt szeretnék, hogy gyakoroljon nyomást az új polgármesterre, esetleg a testületre is, így akár az önkormányzat fel is oszlathatná magát, s akkor Farkas reményei szerint ismét új választásokat írnának ki.
Juhász Oszkár megválasztott polgármester mindenesetre tegnapi közleményében együttműködést és összefogást ajánlott mindazoknak, akik képesek és akarnak is dolgozni annak érdekében, hogy Gyöngyöspata önállóan oldja meg problémáit, valamint elfogadják a társadalmi együttélés alapvető szabályait. Mint írta, tegnap hasonló szándékáról biztosította Matalik Ferencné alpolgármestert is, aki polgármesterjelöltként ellenfele volt.
Hogy a testület valóban feloszlik-e, vagy együttműködik majd a polgármesterrel, egyelőre nem tudható. Matalik Ferencné, az eredmény miatt nem csalódott, csak meglepett, az eddigi alpolgármester mindenesetre bizonytalan a közös munkával kapcsolatban. Nyomot hagyott benne, hogy a most megválasztott településvezető lejárató kampányt folytatott ellene a választás előtt. A rend fenntartásához szerinte továbbra is szükség van a fokozott rendőri jelenlétre a községben.
A Juhász Oszkár által felvázolt új közbiztonsági modellel kapcsolatban megjegyezte: a mezőőrséget már korábban elkezdték szervezni, munkanélkülieket írattak be tanfolyamra, s a mezőőrképzőn részt vevők hamarosan végeznek is a tanfolyamon.

Feljelentették Pankotai Lilit miután Orbán Viktor elpusztításáról beszélt