Az Új Széchenyi-terv részeként meghirdetik a Mi otthonunk felújítási és újotthon-építési alprogramot – tájékoztatta lapunkat Bencsik János. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium klíma- és energiaügyért felelős államtitkára elmondta, hogy a pályázati ablak augusztus 15-én nyílik meg, és egészen október 30-ig, vagy az 1,6 milliárd forintos keretösszeg kimerüléséig tart nyitva. Az alapprogramban az 1992 előtt épült ingatlanok magánszemély tulajdonosai, illetve társasházak vehetnek részt alapesetben. Bencsik János elmondta, az új kiírásban a korábbiakkal ellentétben kizárólag a komplex energetikai felújítást támogatják. Azaz nem lehet már önmagában csak nyílászárók cseréjére vagy hőszigetelésre pályázni, hanem egyúttal a fűtési rendszert is meg kell újítaniuk a támogatásra váróknak. Egy-egy pályázó 3-5 millió forintos támogatást kaphat, az államtitkár elmondása szerint ez körülbelül a teljes beruházási költség 45 százaléka. A program célja, hogy a régi épületek energiafelhasználása legalább ötven-hatvan százalékkal, energetikai besorolásuk pedig minimum három kategóriával javuljon. Bencsik János emlékeztetett rá, hogy 2012. január elsejével már csak azokat az ingatlanokat lehet eladni, amelyek hivatalos energetikai tanúsítványnyal rendelkeznek.
A szakállamtitkár közlése szerint új építésű ingatlanok esetében is van mód a támogatásra, de ennek az a feltétele, hogy a felújítás után az épület a legmagasabb, az A vagy az A+ (ez már gyakorlatilag passzív házat jelent) energetikai kategóriába kerüljön. Ebben az esetben már nem csupán magánszemélyek vagy társasházak, de vállalkozások is indulhatnak a pályázaton, amelyen négyzetméterenként 40-60 ezer forint, de legfeljebb 4-6 millió forint nyerhető el.
A pályázati szezon nem zárul le a Mi otthonunk felújítási és újotthon-építési alprogrammal. Bencsik János közölte azt is, hogy szakértői szinten már folynak az előkészületei egy olyan pályázat előkészítésének, amely családi házak, illetve legfeljebb 12 lakásos társasházak napenergia-felhasználását segíti majd. Olyan berendezések megvásárlásának és telepítésének a támogatására szánják a hárommilliárd forintosra tervezett keretösszeget, amelyek a nap hőjéből fűtésre használható meleg vizet állítanak elő. Ez a pályázati lehetőség az év harmadik harmadában nyílik majd meg.
Sínen az energiastratégia. Elfogadta a kormány a hazai energiaellátás hosszú távú fenntarthatóságát biztosító stratégiát. A dokumentumról az őszi ülésszakban szavazhatnak az országgyűlési képviselők. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tájékoztatása szerint a stratégia 2030-ig részletes javaslatokat tartalmaz a kormány és az ágazat számára, s egy 2050-ig szóló útitervet is felállít. Ezzel egyetlen keretbe foglalják össze a gazdasági fejlődés, a környezeti fenntarthatóság, s az energia- és klímapolitika kérdéseit.
Orbán Balázs: A hét vicce: Magyar Péter tüntetést szervez a közmédia elé