Komoly eredményeket ért el a magyar soros uniós elnökség a szervezett bűnözés elleni küzdelemben, illetve a közlekedési bűncselekmények tagállamokon túlnyúló szankcionálása terén – mondta Pintér Sándor belügyminiszter az elnökségi fél évet értékelve. Kiemelte, mivel az elmúlt tíz évben, illetve a 2008-ban kirobbant gazdasági válság után lényegesen átalakultak a szervezett bűnözés módszerei, a magyar elnökség az Europollal és a tagállamokkal együttműködve egy könyvet állított össze, amely iránymutatást nyújt a szervezett bűnözés elleni hatékony fellépéshez. Pintér Sándor megjegyezte, a magyar fél évet követően minden elnökség foglalkozik a kérdéssel, és a könyvhöz hozzáteszi tapasztalatait. A magyar uniós elnökség egyébként a témában kiemelt figyelmet fordított a számítógépes bűnözés elleni fellépésre, illetve az emberkereskedelem új formáira.
A belügyi tárcavezető fontos eredménynek tartja a magyar kurzus alatt az Európai Parlamentben és az Európai Tanácsban szóban már elfogadott, a közlekedési bűncselekmények tagállamokon túlnyúló szankcionálások terén elért eredményt.
Pintér Sándor kitért rá: Románia és Bulgária schengeni csatlakozásáról a tanács szeptemberben dönt. Az észak-afrikai helyzet kapcsán úgy vélte, kezelésében hazánk jelentős szerepet vállalt. Emlékeztetett: a tripoli magyar nagykövetség az uniót és az Egyesült Államokat is képviseli Líbiában. Az EU és az Egyesült Államok közötti, korábban az EP által többször elutasított adatcserével kapcsolatos kérdésünkre elmondta, a témában az Európai Bizottság illetékes, az elnökségnek csak konzultációs szerep jut. Ugyanakkor, mint fogalmazott, az ügyben két tárgyalást tartottak, és három kérdésben még további előrelépésre van szükség. Információnk szerint az amerikai megegyezéssel ellentétben az ausztrálokkal kötendő hasonló uniós egyezmény közelebb van a végső megállapodáshoz.

Ezért lesz minden MÁV-val közelekedőnek húsbavágó az, amit most a tiszások Brüsszelben művelnek - videó