Polt Péter legfőbb ügyésztől kért vizsgálatot Vadai Ágnes, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának elnöke, aki azt vetette fel, hogy a Gyurcsány-kormány titkosszolgálati vezetését érintő, államellenes bűncselekmények gyanújával folytatott nyomozással összefüggésben államtitoksértés történhetett. A szocialista párti politikus a sajtóhoz is eljuttatott levelében az elmúlt napokban a kémbotránnyal kapcsolatban nyilvánosságra került információkra hivatkozva azt írta: ezek indokolttá teszik annak kiderítését, hogy visszaélt-e bárki a szigorúan titkos és titkos minősítésű adattal.
Horányi Miklós szóvivő érdeklődésünkre azt közölte: Vadai Ágnesnek ez a kezdeményezése még nem érkezett meg, azonban a Legfőbb Ügyészség katonai főosztálya hétfőn délután választ adott a parlament nemzetbiztonsági bizottsága elnökének egy korábbi, a kémbotrány nyomozásának részleteiről érdeklődő levelére. Ezt azonban csak a címzett hozhatja nyilvánosságra. Lapunk kereste Vadai Ágnest is, akitől arra vártunk választ, hogy pontosan mik azok az információk, amelynek napvilágra kerülése miatt szerinte legfőbb ügyészi vizsgálatot igényel, de a testület elnöke többszöri hívásunkra és üzeneteinkre nem reagált.
Az ügy titkosításának feloldásáról és az eljárás részleteinek nyilvánosságáról foglalt állást a kémkedéssel gyanúsított Galambos Lajos, a Nemzetbiztonsági Hivatal egykori főigazgatójának védője, aki szerint a minősítés eltörlése segítené ügyfele tisztázását. Molnár Lajos ügyvéd a Magyar Hírlapnak azt mondta, Galambos Lajos nem kémkedett, még akkor sem, ha a bíróság a legszigorúbb kényszerintézkedés elrendelését találta indokoltnak vele szemben.
Véleménye szerint a titkosítás nemcsak az ország tekintélyének árt, hanem a külföldi lapok találgatásai miatt a magyar nemzetbiztonsági szolgálatoknak sem kelti jó hírét.

Hatalmas a részvételi kedv a Voks 2025 szavazáson, még három napig lehet véleményt mondani