Úgy tűnik, nem sikerült kihúzni a csávából a hazai dinnyetermelőket, többségük jelenleg sem tudja a költségét fedező áron értékesíteni terményét. A dinnyetermelők válságos helyzetben vannak – közölte megkeresésünkre az ormánsági régióban tevékenykedő Simon Vince falugazdász. Elmondása szerint a jó minőségű dinnyét az idén is nagyon nehéz eladni, most főleg amiatt, mert akadozik az export. Ennek következtében – tette hozzá – az áru beszorul a belpiacra, vagyis túlkínálat alakul ki, s ezért az árak egyre csökkennek. Simon Vince kiemelte: 10-12 évvel ezelőtt a szezon még kilónkénti 110-120 forintos dinnyeárral indult, az idén a kezdő ára kilónkénti 80 forint volt, s ez is hirtelen és drasztikusan csökkenni kezdett. Jelen pillanatban még negyven forintért is nagyon nehéz eladni a görögdinnyét a nagykereskedőknek, akik harminc és huszonnyolc forintot adnának érte. Az apró dinnyéért már csak húsz forintot ajánlanak.
Jó lenne, ha valóban elindulna a multiláncok felvásárlása, mert ezt jelenleg még nem érezzük – mondta a falugazdász, hangsúlyozva, hogy meglátása szerint ezúttal inkább a gyenge külföldi kereslet hat negatívan a hazai piacra. Úgy tűnik – fejtette ki –, hogy külföldön is csökkent a magyar dinynye iránti érdeklődés, aminek oka lehet, hogy a korábban importőr ukrán és litván piacokon is megtermelik a belpiaci igényüket fedező mennyiségeket, sőt már a külföldi piacokon is megjelentek.
A vidékfejlesztési miniszter közben egy újabb könnyítéssel igyekezett a dinnyetermelők segítségére. A tárca tegnapi közleménye szerint a jó időnek köszönhetően kiváló az idei termés, de a termelőknek nehézséget okoz az értékesítés, ezért Fazekas Sándor tárcavezető megállapodott a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnökével, Kósa Lajossal, hogy az önkormányzatok kedvezményes árusítási helyeket jelölnek ki a dinnyetermelőknek. Az őstermelők a városközpontokban, forgalmas helyeken kapnak árusítási lehetőséget. A kijelölt helyeken csak az erről szóló falugazdászi igazolással és őstermelői igazolvánnyal rendelkező termelők árulhatnak dinnyét. A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MGSZH) már ma utasította a falugazdászokat, hogy soron kívül adják ki az igazolásokat a gazdáknak.
Emlékezetes, a minisztérium a múlt héten két rendeletet is módosított a dinnyetermelők érdekében, amivel egyrészt szigorú minőségi kritériumokat, másrészt a zöldség-gyümölcs árusítóknak regisztrációs kötelezettséget írtak elő. Megkeresésünkre a tárca nem kívánt tájékoztatást adni arról, hogy milyen eredménnyel zajlik az MGSZH két hete meghirdetett kiemelt dinnyeellenőrzése.
A honvédelmi miniszter üzent a magyar katonákat becsmérlő Magyar Péternek