Czink Melinda az első játszmát simán elvesztette, a másodikban azonban nagyon feljavult. 5:3-as vezetésénél, amikor az ellenfél adogatott, két brék-, egyben szettlabdája is volt, sajnos egyikkel sem tudott élni. Sokkal bosszantóbb, ami az ezt követő játékban történt. Egyenlő állásnál az ütése – a visszajátszás is ezt igazolta – egyértelműen a vonalra pattant, ám a vonal- és a főbíró is outot ítélt. Amitől a magyar játékos úgy megzavarodott, hogy rögvest kettős hibát vétett, s elbukta a gémet, majd rövidítésben a szettet is. Czinket ezt leszámítva is elkerülte a szerencse, neki nyolc bréklabdája volt, Peng Su-ajnak öt, ám amíg ő csak kettőt tudott ezekből értékesíteni, az ellenfele négyet.
Kikapni mindig fájó, ám a magyar teniszezőnek erőt adhat a folytatáshoz, hogy sérülése miatt a világranglistán a 262. helyre visszacsúszva is igazolta, hogy a legjobb száz között van a helye. Ha így folytatja, ezt hamarosan a gyakorlatban is bizonyíthatja.
A hölgyeknél kiesett a hatodik kiemelt Schiavone, igaz, füvön sohasem termett neki babér, a Williams nővérek viszont kezdenek formába lendülni. Az első két fordulóban mindketten alaposan megszenvedtek, a harmadikban viszont könnyedén nyertek. Venus a spanyol Martinezt 6:0, 6:2-re, Serena az orosz Kirilenkót 6:3, 6:2-re verte.
A férfiaknál a Nadal, Federer, Djokovics triumvirátus továbbjutott, igaz, eltérő módon. Federer simán lepüfölte az egykor szebb napokat látott Nalbandiant, a luxemburgi Muller az első két játszmában megizzasztotta, szoros rövidítésre késztette Nadalt, Bagdatisz pedig ráijesztett Djokovicsra. A ciprusi közönségkedvenc a második szettet el is vette a szerb kiválóságtól, aki dühében összetörte az ütőjét.
Az ötödik kiemelt Söderling Hewitt ellen még tudott fordítani 0-2-ről, a 18 éves Bernard Tomic ellen azonban már nem. Az új csillagnak horvát az édesapja, bosnyák az édesanyja, Stuttgartban született, s ausztrál színekben versenyez – igazi nemzetközi tehetség.
3. forduló, férfiak: Djokovics (szerb, 2.)–Bagdatisz (ciprusi, 32.) 6:4, 4:6, 6:3, 6:4; Nadal (spanyol, 1.)–Muller (luxemburgi) 7:6 (8-6), 7:6 (7-5), 6:0; Federer (svájci, 3.)– Nalbandian (argentin, 28.) 6:4, 6:2, 6:4; Tomic (ausztrál)–Söderling (svéd, 5.) 6:1, 6:4, 7:5; Berdych (cseh, 6.)–Bogomolov Jr. (amerikai) 6:2, 6:4, 6:3; Ferrer (spanyol, 7.)–Beck (szlovák) 6:4, 6:3, 6:3; Kubot (lengyel)–Monfils (francia, 9.) 6:3, 3:6, 6:3, 6:3; Tsonga (francia, 12.)–Gonzalez (chilei) 6:3, 6:4, 6:3; Del Potro (argentin, 24.)–Simon (francia, 15.) 7:6 (10-8), 7:6 (7-5), 7:5.
Nők: Peng (kínai, 20.)–Czink 6:2, 7:6 (7-5); Wozniacki (dán, 1.)– Gajdosova (ausztrál, 27.) 6:3, 6:2; Sarapova (orosz, 5.)–Zakopalova (cseh) 6:2, 6:3; Paszek (osztrák)– Schiavone (olasz, 6.) 3:6, 6:4, 11:9; S. Williams (amerikai, 7.)–Kirilenko (orosz, 26.) 6:3, 6:2; Cetkowska (cseh)–Ivanovics (szerb, 18.) 6:2, 7:6 (7-0).
Magyar Péter botrányaitól volt hangos a hét