Szokatlan esemény zajlott le a müncheni repülőtéren csütörtökön. Rendőri kísérettel végrehajtó igyekezett a Lufthansa egyik hangárja előtt álló Boeing 737-es thaiföldi géphez, zálogcédulát ragasztott rá, ajtóit lepecsételte. Az akció célja: behajtani egy negyvenmillió euróra rúgó tartozást, aminek kifizetését Bangkok évek óta halogatja. A Royal Thai Aire Force gépe a királyi ház trónörökösének tulajdonában van, amit Maha Vajiralongkorn legtöbbször saját kezűleg irányít. – A drámai eljárás végső megoldásnak számít – hangoztatta Werner Schneider, aki a 2005-ben csődbe jutott építési vállalkozás, a Walter Bau Rt. károsultjainak nevében igyekszik a tetemes összeg birtokába jutni. A könyvvizsgáló szerint az Ulmban székelő cég huszonhat kilométeres autópályát épített Bangkok belvárosa és a repülőtér között, amit azután használati díj ellenében üzemeltettek. A német vállalat harmincmilliós követelését azonban nem egyenlítették ki, és azóta az összeg a kamatokkal együtt negyvenmillió euróra emelkedett. A problémát a szövetségi kormánytól kért támogatás ellenére sem sikerült megoldani. Werner Schneider a korábban már sikert hozott megoldásra szánta el magát. Hét évvel ezelőtt a libanoni Middle East Airways egyik gépét foglaltatta le Isztambulban és kényszerítette ezzel Libanont arra, hogy kifizesse hétmillió dolláros adósságát a hitelezők javára.
Az eljárás a jelek szerint most is sikerhez vezet, a thaiföldi külügyminisztérium ugyanis közölte, igyekszik gyorsan tisztázni a kellemetlen ügyet.
Félt Magyar Pétertől a barátnője, részletesen beszél erről is - videó