Új kiegészítőn dolgozik több mint egy fél éve a Facebook, amely alapjaiban változtathatja meg a közösségi médiát, ám rengeteg veszélyt is rejt magában. Ennek lényege, hogy a felhasználók nevét – az első bejelölést követően – automatikusan társítják a fényképeken megjelenő arcukhoz. Így egy-egy személyt minden egyes olyan fotón feltüntetnek, ahol az arca is megjelenik.
A Facebook terve világméretű felháborodást váltott ki, számtalan fórumon azt követelik a Mark Zuckerberg alapította vállalattól, hogy álljon el ötletétől, mert az súlyosan sértheti a felhasználók magánélethez fűződő jogait. A washingtoni elektronikus biztonsági információs központ (EPIC), csatlakozva a kaliforniai fogyasztói és a személyiségi jogokat figyelő civil szervezetekhez, arra kérte az amerikai szövetségi kereskedelmi bizottságot (FTC), rendeljen el vizsgálatot az ügyben. Az EU adatvédelmi csoportja pedig alapos vizsgálatot végez ennek kapcsán a brit Facebook-felhasználók körében.
Az ellenzők leginkább attól tartanak, hogy a személyes biztonság miatt korábban már többször is kritizált közösségi oldal ezzel a lépésével a világ egyik legnagyobb biometrikus adatbázisához jut. Szerintük komoly veszélyforrást jelenthet, ha ehhez illetéktelen vagy egy harmadik szerv, például egy kormányzat vagy egy nemzeti hírszerzés hozzájut. A Facebook több mint ötszázmillió felhasználójának ugyanis mintegy 60 milliárd fotója van fent a közösségi portálon, amely így a világ egyik legnagyobb fényképarchívumának számít. Szintén problémát jelent, hogy a közösségi oldal felhasználóinak többsége nem szokta követni személyes biztonsági beállításainak változását, és mivel az arcfelismerő rendszert automatikusan telepíteni fogják, nem veszi észre, hogy bekerült a rendszerbe. Informatikai hírportálok sora ezért arra figyelmeztet mindenkit, nagyon alaposan figyelje adatlapját, és amint lehet, tiltsa le az alkalmazást.
A bejelentés óta a Facebook nem nyilatkozik az arcfelismerő alkalmazásáról. Mark Zuckerberg is mindössze annyit jegyzett meg, „úgy véljük, a mi feladatunk, hogy olyan innovációkkal bővítsük portálunkat, amelyek megfelelnek a közösségi média aktuális kívánalmainak”. A Facebookot korábban azért támadták többször, mert nem törölte le az oldalról végleg kilépő felhasználók adatlapjait, hanem továbbra is megőrizte azokat. Ezt a gyakorlatot azonban a vállalat a nagy felháborodást követően állítólag megszüntette.
Lánczi András: Na és mi van akkor, ha Magyar Péter csak egy egyszerű stróman?