Beismerő vallomást tettek a keddi, Veszprémben elkövetett emberölési kísérlet gyanúsítottjai, a nyomozók a bűncselekmény estéjén ki tudták hallgatni annak sértettjét is, P. Sándor hasonlóan írta le a történteket, mint a terheltek. A támadás mögött az eddigi adatok szerint nem alvilági leszámolás, hanem családi torzsalkodás, egy régebbi sérelem áll – tájékoztatta lapunkat Frankó Marianna, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Mint arról beszámoltunk, kedden hajnalban Veszprémben több lövéssel életveszélyesen megsebesítették a megyeszékhely Dózsavárosként ismert részében P. Sándort, a férfit a saját háza előtt érte a támadás. A sértettet a megyei kórházba szállították, s ott megműtötték, a rendőrség többfelé kezdett helyszínelésekbe, házkutatásokba, adatgyűjtésbe. A nyomozók többekkel együtt már kedden kihallgatták M. S-t, és S. T-t, a két férfit később őrizetbe vették. A vizsgálat eddigi adatai szerint a 26 éves M. S. volt a bűncselekmény felbujtója, társa pedig az emberölési kísérlet elkövetője. S. T. nem ismerte áldozatát. A gyanúsított kedden hajnalban csöngetett be P. Sándor veszprémi házának ajtaján, majd egy maroklőfegyverből több lövést adott le a sértettre, amikor az kinyitotta a kaput. A férfit négy lövedék találta el. A pisztolyt, egy 0,22-es kaliberű Lugert a gyanúsítottaktól foglalták le a rendőrök.
A nyomozás eddigi adatai szerint a fegyvert M. S. adta át társának a támadás előtt, a hatóság igazságügyi szakértőt kért fel a szerkezet vizsgálatára, illetve a ballisztikai szakvélemény elkészítésére. A rendőrség az érintettek személyiségi jogaira tekintettel nem árult el többet az említett családi konfliktus hátteréről. Értesüléseink szerint P. Sándor és M. S. távoli rokoni kapcsolatban állnak. A nyomozók ki tudták kérdezni a sértettet is, aki hasonlóan nyilatkozott a támadásról és annak vélhető indítékáról.
Bár P. Sándor már nem volt ismeretlen a hatóságok előtt, a keddi gyilkossági kísérlet mögött a jelek szerint nem a Balaton környékének alvilági vitái állnak. Egy, az MTI-nek nyilatkozó veszprémi ügyvéd – aki P. Sándort védte nemrég, egy ellene indult életellenes bűncselekmény bírósági eljárásában – azt mondta, védence korábban baráti viszonyban állt a 1998-ban Veszprém és Szentkirályszabadja között, a terepjárójában felrobbantott Molnár Tamással. Molnár alvilági karrierje azután ívelt felfelé, hogy egy évvel korábban eltűnt egykori főnöke, a valamikor a Balaton kiskirályaként ismert Szlávy Bulcsú. Rendőrségi információink szerint P. Sándor ellen több büntetőeljárást is folytattak korábban a hatóságok, a megölésére szövetkezett M. S. és S. T. viszont büntetlen előéletűek. A hatóság tegnap indítványozta a terheltek előzetes letartóztatását.
Orbán Balázs: A hét vicce: Magyar Péter tüntetést szervez a közmédia elé