Vezetőváltás a szakértői intézetben

Swendt Pál
2011. 07. 07. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Rövidesen nyugállományba vonul a Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézet (BSZKI) igazgatója, Lontainé Santora Zsófia címzetes egyetemi docens, aki 70. életévének betöltésével távozik az intézmény éléről. Úgy tudjuk, a BSZKI-t irányító Belügyminisztérium és az ORFK a közeljövőben dönt az utódlásról. Az illetékesek azt is felvetették, hogy az eddig civil irányítás alatt álló intézetet a továbbiakban hivatásos állományú, szakirányú tudományos fokozattal is rendelkező tábornok vagy főtiszt vezesse.
Emlékezetes: a szakértői intézet tevékenysége legutóbb akkor került napirendre, amikor kiderült, a Fenyő János tizenhárom évvel ezelőtti meggyilkolásával meggyanúsított Jozef Rohac genetikai mintái évekre elakadtak az intézményben, így a rendőrség csak késve értesülhetett arról, hogy a szlovák férfinak köze lehetett a médiavállalkozó halálához. A BSZKI februárban értesítette a Nemzeti Nyomozó Irodát (NNI) arról, hogy a merénylet helyszínén az elkövető által hátrahagyott ruhákban talált és Roháctól két éve, egy másik ügyben elrendelt letartóztatása alatt vett DNS-minták megegyeznek. A történtek miatt az NNI, majd az ORFK is vizsgálatot indított, amelynek megállapításait még nem hozták nyilvánosságra.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.