Orbán Viktor miniszterelnök a szombati rendőrtisztavatás alkalmából a budai várban, a Kapisztrán téren elmondott beszédében úgy fogalmazott: a hazánk megújításáért végzett munkában az elsők között számítok önökre. – Ha azt akarjuk, hogy hazánknak és a gyermekeinknek legyen jövője, akkor mindannyiunknak világszínvonalú teljesítményt kell nyújtania; mindannyiunknak, tehát önöknek is – jelentette ki a miniszterelnök. Orbán Viktor a végzősöknek azt ígérte: a kormány a következő években biztosítja a minőségi munkához szükséges feltételeket, a tisztességes, kiszámítható, jólétet jelentő és emelkedő fizetést, szakmai előmenetelt, megfelelő otthont, a legjobb iskolákat gyermekeik számára, és a becsülettel végig dolgozott évtizedek után nyugodt, biztonságos időskort. A kormányfő megnyugtatónak nevezte, hogy szép számmal akadnak olyan fiatalok, akik készek akár életük kockáztatásával helyt állni a katasztrófahelyzetekben, és képesek szembefordulni azokkal, akik munka helyett mások tulajdonának elvételéből akarnak megélni. Orbán szólt a megújuló rendvédelmi képzésről, a most alakuló Nemzeti Közszolgálati Egyetemről, ahol – mint mondta – csak a legjobb képességű, a hivatásukért legtöbbet tenni kész emberek tanulhatnak és taníthatnak. A tisztavatási ünnepségen esküt tett103 hallgató közül 71-en a rendőrséghez, 8-an a büntetés-végrehajtáshoz, 7-en a katasztrófavédelemhez, 17-en pedig a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz kerülnek.
Megszólalt Magyar Péter volt barátnője: Magyar Péter nem az, akinek látszik - videó