Tíz évvel a halála után méltó kiadvány jelent meg Simó Sándor producer-rendezőről. Filmszakmai jelentősége talán csak ennyi év távlatából értékelhető igazán, amikor a csak nevével jelzett Simó-osztály tagjai közül Hajdu Szabolcs és Pálfi György is európai léptékkel jegyzett alkotóvá érett, Török Ferenc pedig nemzedéki direktorként lett krónikása a fiatal generációknak. Simó Sándor az utókor számára a fiatal magyar film egyik legfőbb letéteményeseként maradt meg, kevésbé rendező-stúdióvezetőként. Apja kérésére választotta a humán pálya kiszolgáltatottsága helyett a reáliákat és 1957-ben vegyészmérnök végzettséget szerzett. Az élet mégis a filmszakma felé sodorta, így 1964-ben elvégezte a Színművészeti Főiskola rendező szakát. Négy évtizedes pályafutása alatt rendezőként hat játékfilmet készített, számos rövidfilmet, tévéprodukciót rendezett, majd 1987-től haláláig vezette a Hunnia Filmstúdiót, s bizonyos értelemben ő volt az új típusú producer szakma pionírja a rendszerváltozás után.
Lenne tehát miről megemlékezni és beszámolni, a Simó Sándor boldog évei mégsem klasszikus értelemben vett kismonográfia. Ugyan a könyvből az életrajzi adatok és a filmográfia mellett filmszakmai információk is kiderülnek, a könyv sokkal inkább személyes hangvételű szemelvénygyűjtemény lett. A teljesség igénye nélkül válogatott a szerkesztő, Kelecsényi László az évtizedek során Simóról született cikkekből. A dicsérő szavak, konstruktív kritikák és megható személyes gondolatok mellett az egyik legérdekesebb írás mégis magától Simó Sándortól származik: az Önvallomások című szöveg megható utazás a megidézett szerző lelkébe és jellemébe.
A kötetet leginkább a gazdag illusztrációs anyag teszi emlékezetessé. A képek között megtalálható a pimaszul fiatal Törőcsik Mari és Bujtor István a Szemüvegesekből, a mindig élményszámba menő Latinovits Zoltán A legszebb férfikorból, láthatók a Simó-nagyjátékfilmek plakátjai, de mindenekelőtt számtalan forgatási és portrékép Simó Sándorról.
Hiába a hiánypótló jelleg, hiányérzetünk lehet az eklektikus koncepció miatt. Lehetett volna egyértelműbb a tagolás, tudatosabb az anyagok kiválasztása és összeszerkesztése. A kétoldalas gondolatokat gyakran szívesen olvasná tovább az ember, miközben egyes megszólalók nem tesznek érdemben hozzá a Simó-képhez. A Simó Sándor boldog évei így kissé egyenetlen szöveggyűjtemény lett, amelynek fontosságát mégsem lehet eléggé hangsúlyozni.
(Kelecsényi László: Simó Sándor boldog évei. Magyar Filmtörténeti Fotógyűjtemény Alapítvány, 2011.)
origo.hu
Gulyás Gergely: Most a hazugság bajnokai rágalmaznak
