Soros György ügyei után nyomoznak
Amint arról korábban beszámoltunk, egy Soros György által finanszírozott csoport kivizsgálásának előkészületeit tette meg az amerikai Igazságügyi Minisztérium, amelyben a terrorizmus támogatása csak az egyik vádpont lehet Sorosékkal szemben. Donald Trump elnök nemrégiben azt javasolta, hogy kormánya indítson nyomozást Soros György és családja ellen, azzal vádolva a demokraták nagy adományozóját, hogy ő finanszírozza a tüntetéseket.
Utánajárunk Sorosnak, mert szerintem ez egy RICO-ügy ellene és mások ellen. Mert ez több, mint tüntetés. Ez valódi felforgatás
– fogalmazott akkor az elnök. A zsarolás és korrupció által befolyásolt szervezetekről szóló törvényt, vagyis a RICO-törvényt általában a szervezett bűnözés üldözésére használják az Egyesült Államokban. Az elnök korábban azt mondta, hogy Soros „és csodálatos radikális baloldali fia” ellen vizsgálatot kell indítani.
Borítókép: Soros György (Fotó: AFP)



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!