Visszaszorult a különleges kólibaktérium okozta, véres hasmenéssel járó EHEC-járvány Németországban – jelentette tegnap a német Robert Koch országos járványügyi intézet. A hivatalos adatok szerint a május elején kitört járvány ötvenegy halálos áldozatot követelt az országban, az orvosok összesen 3602 megbetegedést regisztráltak. A fertőzöttek közül 838 embernél lépett fel a legsúlyosabb tünetekkel – vérszegénységgel és veseelégtelenséggel – járó, úgynevezett hemolitikus urémiás szindróma (HUS). A jelentés szerint több mint száz beteg a jövőben dialízisre vagy veseátültetésre szorul.
A távirati iroda beszámolója szerint szakértők ugyanakkor arra intettek: arra kell számítani, hogy a hasonló jellegű járványok a jövőben gyakoribbak lehetnek, a baktérium – mint fogalmaztak – újra lecsaphat.
A járvány kitörését követően az illetékes egészségügyi hatóságok az első hetekben az észak-németországi paradicsom, uborka és saláta fogyasztásától óvtak. Később az importált spanyolországi uborkára terelődött a gyanú, megalapozatlanul. A hasmenéses járvány más országokra is átterjedt, Magyarországon azonban nem mutatták ki a kórokozót.
Noha a baktérium terjedéséről a hatóságok még mindig nem jutottak egyértelmű következtetésre, a nyers zöldségek után a növényi csírákra és ennek nyomán egy alsó-szászországi biokertészetre terelődött a gyanú.
Az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ egy közelmúltban közzétett jelentése szerint a járvány Egyiptomból behozott görögszénamagokról indult.
Megerőszakoltak és meggyilkoltak egy anyát Soroksáron