Szabálytalan, amikor egy utalványkibocsátó cég készpénzért visszavásárolja a dolgozóktól a számukra juttatott utalványokat. Ez az eljárás a személyi jövedelemadóról szóló törvénybe ütközik – válaszolta megkeresésünkre a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, miután tanulmányozta a Puebla Tanácsadó Kft. vállalkozásoknak küldött ajánlatát. A törvény szerint ugyanis csak az minősül utalványnak, amiről megállapítható, hogy mely termékre, szolgáltatásra váltható be, a visszaváltásra pedig nincs lehetőség.
Az étkezési és egyéb utalványokat forgalmazó Puebla a munkáltatóknak küldött levelében arra tett ajánlatot, hogy a munkáltató vegye meg tőle az utalványokat, ossza ki a munkavállalók között, majd a Puebla néhány százalékos díj fejében visszavásárolja az egészet a dolgozóktól. Így az alkalmazottak is jól járnak, hiszen készpénzhez jutnak, s nem korlátozottan használható utalványokhoz. Ráadásul még a munkáltatót terhelő adót sem kell befizetni, ha az adómentes utalványok mellett döntenek a cégek. A Puebla érvelése szerint ugyanis az utalványok hagyományos útja során a dolgozók a boltok pénztárainál készpénzre cserélik ezeket a jegyeket, majd ennek fejében megkapják a szolgáltatást. Végtére is ugyanez zajlik – állítja a cég –, amikor a munkavállalóktól közvetlenül vásárolják vissza az utalványt.
P. Király Ágnes adószakértő szerint a Puebla megoldásai felvetik az adóelkerülés gondolatát. Az utalvány értékesítését ugyan nem tiltja a törvény, az azonban kérdéses, hogy az ebből származó bevételre is kiterjed-e a kedvezményes adózás. Az is kétséges, hogy a munkáltató elfogadhat-e egy ilyen ajánlatot. Az adózás rendjéről szóló jogszabály ugyanis kimondja, „az ügyleteket valódi tartalmuk szerint kell minősíteni, s nem rendeltetésszerű, ha az adótörvényben foglaltakat megkerülik”.
A NAV álláspontja megerősíti az adószakértő szavait. A béren kívüli juttatásokhoz kapcsolódóan a jogalkotó szándéka az volt, hogy az utalványt felhasználó dolgozó meghatározott szolgáltatást vegyen igénybe. A cég megoldása alapján viszont nem a kedvezményes adóval támogatott célra használják az utalványt, hiszen készpénzzé váltják. Ezért az utalványok értéke jövedelemnek minősül, utána személyi jövedelemadót és egyéni járulékokat, a munkáltatónak pedig társadalombiztosítási járulékot kell fizetnie. Az pedig, hogy az utalványforgalmazó valótlan információkat ad a forgalmazott termékekről, és ezzel megkárosítja az utalványokat beszerző munkáltatókat, a hatóság álláspontja szerint fogyasztóvédelmi kérdéseket is fölvet.
Másként látja a helyzetet Szauter Tamás, a Puebla Tanácsadó Kft. hálózati igazgatója: – Két, egymástól teljesen független eseményről van szó. Az első lépésben értékesítjük a munkáltatónak az általa megrendelt utalványt, majd ettől teljesen függetlenül – amennyiben a munkavállalók azt igénylik – teszünk ajánlatot az utalvány megvásárlására, becserélésére.
Kérdésünkre az igazgató elmondta, saját adatbázis alapján kerülnek kapcsolatba a reménybeli ügyfelekkel, az adatbázis eredetét azonban cégük üzleti titoknak minősíti, így arról tájékoztatást nem ad senkinek. Szerintük a dolgozó kezében lévő utalvány már adózott „termék”, mert annak kiosztásakor a munkáltató befizeti az utána kiszabott közterhet. Így az alkalmazott szabadon rendelkezhet az utalvánnyal. A Puebla által lebonyolított ügyletben ezek az utalványok már értékpapírként funkcionálnak, ezért a cég szerint sem a dolgozó kezében lévő utalvány megvásárlásakor, sem annak más utalványra cserélésekor nem keletkezik adófizetési kötelezettség.
Menczer Tamás: Hazudós vagy, Peti! - videó