Volt NBH-s tiszt ellenőriz Szegeden

Egy volt NBH-s tiszt ellenőrzi a jövőben a szegedi önkormányzati cégeket – jelentette be tegnap Botka László polgármester. A szocialista politikus ezt a cégek élére kinevezett vezetők alkalmatlanságával indokolta.

Munkatársunktól
2011. 07. 11. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A volt Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) és a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) nyugalmazott alezredese ellenőrzi a jövőben a szegedi önkormányzati cégek működését – közölte tegnap Botka László. A szocialista polgármester bejelentette: július 1-étől egy új, ötfős cégfelügyeleti csoportot hozott létre a városházán, amely a korábbi évi egy-két alkalom helyett folyamatosan ellenőrzi majd a százszázalékos önkormányzati tulajdonú társaságokat. A csoport munkatársai között közgazdászok és jogászok vannak, vezetője pedig Kispál László, aki korábban az NBH és az NNI mellett dolgozott a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálatánál is. Az NNI-nél a szervezett bűnözéssel és a korrupciós ügyekkel foglalkozott.
Botka közölte, azért volt szükség a csoport létrehozására, mert álláspontja szerint az elmúlt hónapokban gazdátlanul működnek az önkormányzati cégek. Botka úgy fogalmazott: a közgyűlés Fidesz– KDNP-s többsége szinte minden önkormányzati cég vezetőjét leváltotta. Az új vezetők átlagosan hat- százalékos árbevétel-csökkenéssel számolnak a korábbi évekhez képest, ugyanakkor a foglalkoztatotti létszám nő, az ügyvédi tanácsadás és az őrzés-védés költségei pedig emelkednek. – Az új kommandó folyamatosan ellenőrzi majd a cégek működését – tette hozzá a polgármester.
– A Fidesz szegedi képviselői az elmúlt években már hozzászoktak, hogy felbérelt magánnyomozókkal vizsgálódnak utánuk és megpróbálnak betekinteni családi és magánéletükbe is – áll a párt közleményében. A Fidesz szerint az új csoport létrehozása – tekintettel a kinevezett vezetőre – magában hordozza annak veszélyét, hogy tiltott nyomozati tevékenységet folytathat a polgármesteri hivatal. A Fidesz egyébként emlékeztet arra is, hogy az önkormányzati cégek tulajdonosi jogait a közgyűlés vagyongazdálkodási bizottsága gyakorolja. Felhívják a figyelmet arra is, hogy Botka az elmúlt nyolc évben a füle botját sem mozdította az önkormányzat és az önkormányzati cégek belső ellenőrzése érdekében. A belső ellenőrzés súlyos hiányosságát állapította meg az Állami Számvevőszék jelentése is, a Fidesz éppen emiatt szeretné leváltani a jegyzőt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.