Wimbledon: W mint vereség

Fejetlenné vált a wimbledoni női mezőny, hiszen a tegnapi 4. fordulóban vereséget szenvedett a világelső Caroline Wozniacki, valamint az együtt összesen kilenc egyéni és négy páros angol bajnoki címet szerzett Williams testvérpár – Serena ráadásul címvédőként. A sérülésükből nemrég viszszatért amerikai klasszisok játszmát sem nyertek korábbi sikereik színhelyén.

Deák Zsigmond
2011. 07. 07. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Korábbi két találkozójukon (2003 – Miami, 2007 – US Open) Marion Bartoli, a franciák bemelegítésnél túlmozgásos, meccs közben már kevésbé villámlábú teniszezőnője könnyen megadta magát Serena Williamsnek, ám most Wimbledonban számítani lehetett rá, hogy megszorongatja a női egyes sérülés miatt közel egy évet kihagyott címvédőjét. Aztán le is győzte, ha nem is könynyen. Az első szett végén hat játszmalabda kellett a vezetés megszerzéséhez, majd a másodikban öt mérkőzéslabda a továbbjutáshoz. Serena küzdött, ahogy jelenlegi állapotában tudott, de ez most csak egy rövidítés kiharcolásához bizonyult elégnek. „Ez pályafutásom eddigi legnagyobb sikere” – örömködött Bartoli, noha 2007-ben, a sportág füves pályás eme szentélyében már finálét játszott, ahol azonban kikapott tegnapi riválisa nővérétől, Venus Williamstől.
Aki tegnap követte húgát az „enyészetbe”, igaz, ezt – bár elég furán hangzik – szinte papírformának mondhatjuk. A bolgár Cvetana Pironkova ugyanis pozitív mérleggel rendelkezett ellene, s tavaly itt, Wimbledonban meglepetésre 6:3, 6:2-re felülmúlta. Most pedig 6:2, 6:3-ra, de már kevésbé meglepetésként, hiszen az ötszörös bajnok Venus féléves kihagyást követően próbálkozott újra. A 23 éves, csinos plovdivi lány mindenesetre folytathatja egy évvel ezelőttihez hasonló menetelését, amikor egészen a legjobb négy közé hatolt.
A világelső Caroline Wozniacki még soha nem járt ebben a magasságban az angliai Grand Slam-tornán, s idén sem fog, hiszen megállította őt Dominika Cibulkova. A vonzó hölgyek csatájának első felvonását simán megnyerte az esélyesebb dán, de a szlovák két szoros szettben fordított. Kettejük mérlege még mindig 6:3 Wozniackinak, aki ezúttal is lemaradt első GS-versenyes diadaláról. Talán majd a US Openen, ahol legalább már játszott döntőt két éve. A 2004-es bajnok Marija Sarapova viszonylag könnyen búcsúztatta Czink Melinda kínai nemezisét, Peng Su-ajt, s a menők kiesésének köszönhetően hirtelen újra favorittá lépett elő.
A férfiak között a tinisztár Bernard Tomic folytatta menetelését, Novak Djokovics és Andy Murray pedig könnyedén megvalósította a papírformát. A brit játékos ráadásul jó alattvalóként (bár büszke skót mivoltára) betartotta az etikettet, s mély meghajlással köszönte meg András hercegnek és Katalin hercegnőnek, hogy szorítottak érte. Azért az 1936-ot követő újabb hazai győzelem még messze van…

Érdekesebb eredmények. Nyolcaddöntő, nők: Cibulkova (szlovák, 24.)–Wozniacki (dán, 1.) 1:6, 7:6 (7-5), 7:5, Azarenka (fehérorosz, 4.)–Petrova (orosz) 6:2, 6:2, Sarapova (orosz, 5.)–Peng Su-aj (kínai, 20.) 6:4, 6:2, Bartoli (francia, 9.)–S. Williams (amerikai, 7.) 6:3, 7:6 (8-6), Pironkova (bolgár, 32.)– V. Williams (amerikai, 23.) 6:2, 6:3; férfiak: Djokovics (szerb, 2.)– Llodra (francia, 19.) 6:3, 6:3, 6:3, Murray (brit, 4.)–Gasquet (francia) 7:6 (7-3), 6:3, 6:2, Tomic (ausztrál)–Malisse (belga) 6:1, 7:5, 6:4.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.