Legkevesebb tíz ember vesztette életét a hét végén a kenyai zavargásokban, amelyek a kelet-afrikai országban 15 éve nem tapasztalt aszály miatt robbantak ki – közölte az Al-Dzsazíra hírtelevízió. A tudósítás szerint az északi országrészben parasztok egy csoportja fosztogatónak vélt emberekkel tűzött össze. A helyi belbiztonsági erők azt állították, hogy a tömeg Isiolo és Samburu kerületek határvidékén esett egymásnak, s mind a gazdálkodók, mind pedig az állítólagos fosztogatók közül öten vesztették életüket. Az aszály okozta éhínség ráadásul csak fokozza az indulatokat északkelet- Kenyában, ahol egyébként a törzsek közötti véres összecsapásokra már jóval kevesebb indíték is elegendő. A Vöröskereszt jelentése szerint az alultápláltság már eddig is több emberéletet követelt az idén, de az áldozatok száma megfelelő segítség nélkül jelentősen emelkedni fog a nyár folyamán.
A szárazság a szomszédos Tanzániában is érezteti a hatását. Ott az állami villamosenergia-szolgáltató a hét elején bocsánatkérése kíséretében tudatta a lakossággal, hogy a folyók alacsony vízállása miatt drasztikusan csökkent az áramtermelés. Június 22-én a Mtera-gát mögött például a tengerszint felett 690,88 méterrel állt a víz, ami csak 0,88 méterrel magasabb a minimális, az áramtermeléshez még elegendő szintnél. Emiatt a vállalat napi 12 órás áramszünetekkel számol, miközben nem tudja megmondani, mikorra várható a helyzet normalizálódása. Mivel az országban üzemanyaghiány is van, a hőerőművek teljesítményének fokozásával sem kompenzálhatják a kieső energiát. A korlátozások Zanzibárt is érintik – jelezte a Reuters.
Az ENSZ tegnap közölt adatai szerint több mint tízmillió embert sújtott aszály az elmúlt hatvan évben az Afrika szarvánál fekvő államokban, Kenyában, Szomáliában, és Etiópiában, ahol komoly gondot okoz az alultápláltság. A távirati iroda idézte beszámoló szerint az elmúlt két év csapadékmentes időjárása a gabona árának emelkedéséhez vezetett, ami jócskán megnehezítette az élelmiszerekhez való hozzáférést. Az elmúlt két hétben pedig mintegy húszezer szomáliai érkezett az Északnyugat-Kenyában lévő dabaab-i menekülttáborokba, több mint a fele dél-szomáliai gyermek volt – figyelmeztetett a világszervezet, hozzáfűzve, hogy három szomáliai gyermekből egy kórosan soványnak számít.
Elkészült Magyar Péter pszichiátriai szakvéleménye