Poszeidón egyszer tengeri szörnyet küldött Trójára, hogy az elpusztítsa a várost. Laomedón király lánya, Heszióné föláldozására készült, hogy kiengesztelje a szörnyet. Héraklész azonban épp arra járt, és elvállalta, hogy kiszabadítja a lányt, és megöli a szörnyet. Cserébe azokat a lovakat kérte, amelyeket a király kapott Zeusztól Ganümédészért, a Tróját alapító Trósz király fiáért, akibe a főisten beleszeretett, és sas képében elrabolta. Héraklész végre is hajtotta a feladatot, a történet mégsem zárul fennkölten. Laomedón ugyanis megtagadta a fizetést Héraklésztől, aki ezután megölte a királyt öszszes fiával együtt. Közülük csak Priamoszt hagyta életben, aki Trója királya lett, és ő uralkodott a trójai háború idején.
A trójai mondakör e története már Homérosz idején, a Krisztus előtti VIII. században is ősrégi lehetett. A Héraklész és a szörny közötti csatát számos ókori görög művész megörökítette, a leghíresebb alkotás közülük mégis talán a Korinthoszban Krisztus előtt 560–540 között készült váza. A váza oldalán Héraklész látszik, amint nyilakat lő a szörnyre, előtte pedig a harcias Heszióné, aki kövekkel dobálja azt. Az egész vázán a szörny a legfurcsább. Miközben a díszítés emberalakjai és a rajta szereplő sok más állat ábrázolása aprólékosan kidolgozott, a szörny igen elnagyoltnak tűnik. Teste jószerivel csak paca, a feje pedig nem több, mint „alaktalan, említésre sem méltó”, „visszataszító fehér izé”, amint különböző művészettörténészek jellemezték. Igazából a feje olyan, mintha nem is lenne rajta hús és bőr, csak a koponyája látszódna.
És éppen ez az, ami szöget ütött Adrienne Mayor, a Stanford Egyetem néprajzkutató filológusa fejébe. Ha ugyanis a szörnyet nem élő állatként, hanem a sziklából kiálló, megkövült koponyaként nézzük, meglepően realisztikussá válik az ábrázolás. A Földközi-tenger térségében gyakoriak az emlősfosszíliák. Így a miocén korból (huszonhárommilliótól ötmillió évvel ezelőttig) származó, a mai zsiráffal rokon állat kövületei. Ennek koponyája pedig nagyon hasonlít a trójai szörny fejére. Különbségek természetesen vannak: a felső állkapocs orr-része például vélhetőleg letört a modellül szolgáló koponyáról, mert a szörnynek sincs ilyen, illetve a művész vérengző, hüllőszerű fogakkal zsúfolta tele az állat száját, valószínűleg nem tartotta elég ijesztőnek a növényevők hiányos fogazatát.
A hasonlóság azonban szembeötlő, Mayor pedig egész elméletet épített erre. Teóriája szerint sok ókori mondában szereplő vadállatot és szörnyet az akkori emberek által talált ősmaradványok ihlettek. Elmélete nem új, hiszen már az ezredfordulón is megjelentette, igazán mégis csak most, könyve, a The First Fossil Hunters (Az első kövületvadászok) újabb kiadása után tört be vele a tudományos köztudatba. A Héraklész-vázán Mayor szerint tehát a legrégebbi ismert paleontológiai lelet grafikus ábrázolása látható.
– Akkor sejlett föl bennem, hogy az ókori mitikus szörnyeket talán kihalt állatok fosszilis csontjai ihlették, amikor először jártam Görögországban. Éppen az égei-tengeri Számosz szigeten látogattam meg a helyi postahivatal emeletén berendezett kis múzeumot, ahol a szigeten talált miocén kori megkövült zsiráf- és masztodoncsontokat állították ki, amikor hasonló csontokat hoztak be helyi gazdálkodók – nyilatkozta lapunknak Adrienne Mayor. – Ha a modern földművesek szinte naponta találnak a földjükön fosszíliákat, az ókori emberek is gyakran találkozhattak efféle maradványokkal, miközben a földjüket művelték. Elhatároztam hát, hogy az ókorban talált paleolitikus leletek kultúrára gyakorolt hatását fogom kutatni.
Számosz igazi kincsestára az őskövületeknek, egyúttal a klasszikus görög kultúrának is. Az elsősorban a Párhuzamos életrajzok című könyvéről ismert, Krisztus utáni I–II. században élt görög történetíró, Plutarkhosz is foglalkozott a Számosz földjében található rengeteg csonttal Görög kérdések című művében. Számosz egy pontján különösen sok ősmaradványt rejt a talaj, ókori nevén ezt a helyszínt Panaimának, „véráztatta földnek” nevezték. A föld a sziget geológiai jellegzetességei miatt valóban vörös arrafelé, Plutarkhosz magyarázata szerint ez azonban a Dionüszosz isten és az amazonok között lezajlott csata emléke. A történet szerint Dionüszosz harci elefántokkal érkezett Görögországba Indiából, majd Számoszig üldözte az amazonokat, ahol végül legyőzte őket. A csatában sok elefánt elpusztult, és az ő csontjaik pihennek ma a földben. Bár első hallásra ez a magyarázat nem különbözik a minden alapot nélkülöző meséktől, mégis nagy a tudományos jelentősége.
Számoszon ugyanis a legnagyobb, leglátványosabb csontkövületek a mai elefántok kihalt rokonaitól, a masztodonoktól származnak. Plutarkhosz (vagy azok, akik felfedezését ő idézte) felismerte, hogy a talált csontok ősi elefántoktól származnak. Mindezt 1700 évvel azelőtt, hogy Georges Cuvier, a modern paleontológia megalapítója elkezdte a kihalt állatok maradványait ma élő társaikhoz hasonlítani, a rokonságot keresve közöttük. Egy másik elmélet szerint a masztodonok és a gyapjas mamutok barlangokban talált koponyájának hatására alakult ki a küklopszok figurája. E koponyák elülső részén, az állat ormányának helyén ugyanis hatalmas lyuk tátong, amelyet a korabeli megtalálók egyetlen nagy szemgödörnek vélhettek.
Bár felismerték, hogy a földben talált csontok régen élt állatoktól származhatnak, magyarázataik természetesen mitikus erők játékát feltételezték.
– Az ókori görög mitológia szerint a világot egykoron hatalmas óriások, titánok és más szörnyek uralták, amelyeket Zeusz és istenei véres csatákban, a gigantomachiának nevezett háborúban győztek le. Az elképzeléseik szerint e teremtmények sokkal nagyobbak voltak az embereknél, csontjaikat pedig betemette a föld. A kutatásaim szerint ott, ahol a mondák szerint a gigantomachia csatái zajlottak, rengeteg pleisztocén korból származó ősmaradványt találtak, ezek az állatok mind az utolsó jégkorszakban haltak ki, mintegy tízezer évvel ezelőtt – folytatja Adrienne Mayor. – Vagy száz ókori forrást találtam harminc görög és latin szerzőtől, óriások, szörnyek és hatalmas hősök csontjainak megtalálásáról számolnak be. Gyakorlatilag az összes ilyen eset olyan lelőhelyeken történt, ahol a modern paleontológusok is sok fosszíliát találtak.
A mediterráneumban működő lemeztektonikai folyamatok, az intenzív vulkanikus tevékenység és a gyakori földrengések miatt földtörténeti léptékben villámgyorsan változik a földfelszín. Dinócsontokat így nemigen találtak a modern paleontológusok (és feltételezhetőleg ókori elődeik sem), vannak a földnek azonban olyan tájai, amelyeket már évezredek óta járnak az emberek, és bővelkednek dinoszauruszfosszíliákban. Ilyen a Kína és Mongólia határán lévő Góbi sivatag, illetve a tőle nyugatra fekvő területek, amelyek stratégiailag fontos fekvésük miatt mindig is sűrű „forgalmat” bonyolítottak le. Számos karavánút haladt errefelé, nomád pásztornépek hajtották itt állataikat, és gazdag aranylelőhelyeket is feltártak.
A Góbi sivatag ma a világ leggazdagabb dinoszaurusz-lelőhelye. 1922-ben az Amerikai Természettudományi Múzeum expedíciója már az első napon dinoszauruszkoponyát talált. A következő néhány hónap alatt többtonnányi megkövesedett csontot emeltek ki, amelyek között sok, a tudomány számára addig ismeretlen faj is volt. Így a Jurassic Parkból ismert, Triceratopsszal rokon csőrös dinoszaurusz, a Protoceratops maradványai is előkerültek. Több dinoszauruszfészket is találtak, bennük megkövült tojásokkal.
A görögök a Krisztus előtti VII. században kerülhettek először kapcsolatba a keletről érkezett vándorokkal. Ők mesélhettek nekik minden teremtmény királyáról, az oroszlántestű, sasfejű, szárnyas griffről. A griff csodálatos képességeivel elképzelhetetlen kincseit őrzi, nem csoda, ha alakja széles körben elterjedt, és a legkülönbözőbb népek mitológiájának lett fontos szereplője. Talán az előbbi példák után nem meglepő, hogy Mayor szerint a griff sem a semmiből született, hanem ősmaradványokon alapszik. Méghozzá dinoszauruszok megkövült csontjain.
A madárszerű, tojást rakó csőrös dinoszauruszok inspirálhatták tehát a griff alakját. Számos griffábrázolás feje valóban hasonlóságot mutat e dinók koponyájával, amelyet a csőrszerű nyúlvány tovább erősít. A dinoszauruszleletek mellett pedig könnyűszerrel találhattak aranyrögöket is, így összekapcsolhatták őket a nemesfém őrzésével. Sőt az egyik legjelentősebb Protoceratops-lelőhelyet egy aranybányában tárták föl. Mindössze a griff szárnya nem illik a képbe, de az vélhetőleg minden alapot nélkülöz, csak a képzelet műve.
Tehát korántsem csak az ókori Földközi-tenger partján élő népek alapozhatták mítoszbéli teremtményeiket kihalt állatok maradványaira.
– Sok más kultúrában találunk olyan mítoszokat, amelyek fosszíliákhoz kapcsolódhattak. Főként ott, ahol sok ősmaradványt rejt a föld. Kínában például sárkánycsontoknak hívják a kihalt állatok csontjait, és a hagyományos orvoslásban használták őket – mondja Mayor. – Számos szájról szájra terjedő bennszülött amerikai [indián] mondát találtam emellett, amely viharmadarakról és vízi szörnyekről szól. Ezek hátterében is a kihalt emlősök és dinoszauruszok maradványainak alapos tanulmányozása állhatott, amely sok generációval az európaiak megérkezése előtt vette kezdetét. De az európai sárkánymeséket is fosszíliák ihlethették, hiszen számos régészeti lelet bizonyítja, hogy az emberek már igen régen találtak megkövült csontokat, karmokat, fogakat és rémisztő méretű koponyákat a barlangokban.
origo.hu
Gyerekei szeme láttára ütötte-verte feleségét egy salgótarjáni férfi
