A tiltakozástól a szabad rablásig

Anglia nagyvárosaiban szerda estére a gyújtogató, törő-zúzó, fosztogató hordák és a rendőrök közelharcát feszült várakozás váltotta fel. Nem tudni, ideiglenes fegyverszünet, vihar utáni, vagy vihar előtti csend uralkodik az utcai harcok színhelyén, kirabolt, bedeszkázott kirakatú üzletek, felperzselt vagy kiégett épületek között. Közben mind jobban előtérbe kerül a három legfontosabb kérdés: feléled-e, új területekre csap-e át a négy napig tartott őrjöngés; mi váltotta ki, és hogyan lehet a jövőben elkerülni az elszenvedett borzalmakat.
Az első közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek több mint háromnegyede a három magyarázat valamelyikét teszi magáévá. Negyvenkét százalék véleménye az, hogy a zavargás résztvevőit kizárólag az akadálytalan rablás lehetősége és a rombolás ösztöne vezette. E magyarázat szerint egyszerűen kiöntött a szennyvízcsatorna, és közönséges bűnözők tartják rettegésben a békés lakosságot. Huszonhat százalék azok aránya, akik a magyarázatot a galerikultúrában keresik. Abban a mentalitásban, amely a családot, a szülői befolyást a falkához való hűséggel helyettesíti. Senki sem tagadhatja, hogy az elmúlt évtizedek alatt a brit társadalom ijesztően széles rétegeiben hanyatlásnak indult a család mint a társadalom alapegysége szerepe. Ez a folyamat része a politikai korrektség tekintélyrombolásának, de egyenes következménye annak is, hogy a szülők jelentős része részben vagy teljesen feladta nevelői szerepét. Nagyon sok családból hiányzik az apa, vagy a természetes apát az anya második vagy harmadik élettársa helyettesíti, akit sokszor semmiféle érzelem nem fűz egy korábbi élettárstól örökölt gyerekhez. A pedagógus tekintélye szintén a politikai korrektség áldozata lett, vannak iskolák, ahol a tanárok félnek diákjaiktól, és tudják, hogy semmi eszközük sincs a fegyelmezésre. Az eseményeket elemző tévéműsorban egy tanárnő azt mondta, hogy az iskolát végzett 16 évesek 17 százaléka „funkcionálisan analfabéta” – vagyis elvben tud írni-olvasni, amennyiben felismeri a betűket és el tud olvasni egyszerű szavakat és mondatokat, de sem önművelés, sem szórakozás szándékával nem olvas. A rádió- és tévétudósítók riportjaiban megszólított rendbontó fiatalok szavaiból csak annyi derül ki, hogy képtelenek világosan kifejezni magukat.
A közvéleményszonda válaszadóinak harmadik csoportja, nyolc százalék a kormány költségcsökkentési programjának tulajdonítja az ifjú bűnözők felháborodását. Ez a vélemény erősen megkérdőjelezhető, mert az egyetemi tandíjak felemelése és a középiskolai tanulmányi segély beszüntetése csak 2013-ban kezdődik.
Abban mindenki egyetért, hogy az első zavargást kirobbantó csöndes tiltakozás Mark Duggan megölése miatt pusztán ürügy volt a rendbontásra. Duggan börtönviselt kábítószer-kereskedő volt, aki el akarta kerülni a letartóztatást. Mivel tudták, hogy fegyvere van, a letartóztatására kiküldött rendőrök között volt egy fegyveres is. Állítólag úgy látszott, mintha Duggan lőni készülne, és a fegyveres rendőr agyonlőtte. Az ügyben megindult a vizsgálat, és valószínű, hogy az elhamarkodott tett büntetést von majd maga után, de sem Duggan élettársa, sem anyja nem hiszi, hogy a szombat óta tartó zavargás ennek a tragikus esetnek tulajdonítható.
A hirtelen támadt bűncselekményhullám okaiban tehát már egyáltalán nincs egyetértés, még ha a túlnyomó többség – a megkérdezettek csaknem fele – azon a véleményen van is, hogy a garázda fiatalokat egyedül az opportunista rablásvágy vagy a primitív, nihilista vandalizmus vezette. Kevesen hiszik, hogy faji ellentétek rejtőznek a zavargások mögött. Az elmúlt évtizedek faji összecsapásainak részesei sosem titkolták indíttatásaikat, semmi ok nem lenne rá, hogy most titkolják. Az is nyilvánvaló, hogy a fosztogató, gyújtogató csoportok tagjai faji különbség nélkül működnek együtt. Annyi kétségtelen, hogy a fenyegetett városrészek lakóinak önvédelmi csoportjai általában valamelyik etnikai közösség tagjai, de ennek csak az az oka, hogy ezek a közösségek többnyire gettóban élnek, leginkább egymás társaságát keresik, ismerik egymást, bíznak egymásban. De ellenségnek nem valamilyen más faji vagy etnikai csoport tagjait tartják, hanem a biztonságukat, otthonukat, üzleteiket fenyegető rablóbandákat. Az is világos, hogy a rablás és pusztítás áldozatai között éppúgy vannak fehérek, mint feketék vagy ázsiaiak.
Még azt sem lehet mondani, hogy a tettesek mind barbár, tudatlan, primitív fiatalkorú bűnözők. Az eddig letartóztatott mintegy nyolcszáz személy között volt elemi iskolai tanító, egyetemi hallgató, diplomás értelmiségi is. Ezeket aligha vezethette más, mint a szabad rablási lehetőség. Feltétlenül érteniük kellett a különbséget egy rendőri kilengés fölötti politikai tiltakozás és a rablás és gyújtogatás között.
A közép-angliai rendőrhatóság főnöke úgy nyilatkozott, hogy olyan helyeken, ahol a múltban súlyos összeütközések voltak faji és etnikai csoportok között, mint például Birminghamben, fennáll az a veszély, hogy a mostani erőszakcselekmények felélesztik ezeket a régi, látszólag már-már behegedt sebeket. Különösen áll ez Birminghamre, ahol a bűnözéshullámnak kedden három halálos áldozata is volt. Az ázsiai közösség három fiatal tagját, akik otthonuk és üzletük védelmére készen álltak az utcán, szándékosan halálra gázolták. A gépkocsi vezetője egy 32 éves fekete férfi volt, akit gyilkosság vádjával állítanak bíróság elé. Miután azon a környéken a gázoló vezető fiatalabb korában súlyos összecsapások voltak fekete és ázsiai csoportok között, sokan ezeknek az összecsapásoknak a folytatását látják a gyilkosságban. Még ha nem is ez volt a gázolás indítéka, könnyen meglehet, hogy az ázsiai közösség egyes tagjai megtorlással élnek majd.
A legtöbbet szenvedett városok és városnegyedek lakói sok helyütt azzal válaszoltak a bűncselekményekre, hogy önkéntes kezdeményezésre azonnal hozzáláttak az utcáikat elcsúfító romok és szemét eltakarításához. A közfelháborodás azonban nem csak a bűnözők ellen irányult. A bűncselekmények áldozatai nem találtak mentséget arra, hogy a rendőrséget az események teljesen készületlenül érték, hogy amikor végre megjelentek a riadórendőrök, ölbe tett kézzel nézték, hogyan fosztják ki a rablók az üzleteket. Igaz, hogy ez már a második este megváltozott, amikor a Londonban szolgálatot teljesítő rendőrök száma hatezerről tizenhatezerre emelkedett, de a nyári szabadságról hazasiető miniszterelnöknek, belügyminiszternek és a londoni polgármesternek kellett félreérthetetlenül kijelenteni, hogy a rendőröknek erőteljesebben, agresszívabban kell fellépniük a bűnözőkkel szemben. Ez aláhúzza azt a sokat hangoztatott véleményt, hogy a rendőrök egyszerűen nem akarták kitenni magukat a korábbi zavargások alkalmával elhangzott vádnak, hogy túlzott erőszakkal léptek fel a zavargások résztvevői ellen.
Ha beigazolódik a jelenlegi látszat, hogy múlófélben van a bűnözéshullám, akkor feleslegessé válik a vita vízágyúk, műanyag lövedékek, esetleg a fegyveres erők bevetése fölött. Ezzel szemben feltűnő, hogy Boris Johnson, London konzervatív polgármestere azt szorgalmazza, hogy a kormány ejtse a rendőrség költségvetésének csökkentését, viszont ezt sem a belügyminiszter, sem a miniszterelnök nem ígérte meg. Az események politikai következményei egyelőre kiszámíthatatlanok, de nehéz a dolga annak a kormánynak, amely a közvélemény megítélése szerint nem képes arra, hogy teljesítse legfőbb kötelességét: megvédje az állampolgárok személyi és vagyoni biztonságát. Könnyen megeshet, hogy a kormány mégis kénytelen lesz változatlanul meghagyni a rendfenntartás költségvetését.