Csak haladékot kapott az Egyesült Államok, megoldást nem – az immár érzelmektől mentes értékelések lényegében erre jutnak a vasárnap megszületett, majd hétfőn és kedden a washingtoni törvényhozásban elfogadott, és az elnök által ellenjegyzett megállapodással kapcsolatban. Az államadósság-plafon emeléséhez feltételül szabott 2100-2400 milliárdos kiadáscsökkentés, mely tíz évre szól, elégtelen: szakértők szerint ahhoz, hogy belátható időn belül elkezdjen csökkenni az adósságállomány aránya a nemzeti össztermékhez képest, legalább négyezermilliárdot kellene megspórolni hasonló időtávon. A megvonásokkal azonban csínján kell bánni, különben a halovány gazdasági növekedéstől nagyban függő bevételi oldalt áshatják alá – nem véletlenül hangsúlyozta Barack Obama, hogy óvatosságra van szükség bevezetésüket illetően, s továbbra is prioritást élvez a gazdaságélénkítés és a munkahelyteremtés. Kérdés továbbá, hogy milyen tartalommal is töltik meg a számokat, azaz pontosan honnan is történik majd az elvonás – az elfogadott törvény lényegében csak azt tisztázza, hogy honnan nem történhet. Ráadásul a törvény az októberben kezdődő 2012-es költségvetési év tételeiről szóló kongresszusi vita közepette született meg, így annak figyelembe kell vennie az abban foglaltakat. Ezzel a munkával szeptember végére kellene végezni, különben az országnak nem lesz jövőre költségvetése.
A rövid távú megkönnyebbülés mögött érezhető hosszú távú bizonytalanság arra késztette a kínai Dagong Global Credit Rating hitelminősítőt, hogy tovább gyengítse „A-plusz” besorolásról „A”-ra az Egyesült Államok adósosztályzatát. A cég egyben bírálattal illette a bevett amerikai hitelminősítőket, amiért azok csak viszszafogottan reagáltak. A Fitch és a Moody’s szerintük a profitjukat szem előtt tartva hozzák meg döntéseiket. Kuan Csien-csung (Guan Jianzhong) vezérigazgató úgy nyilatkozott, hogy az amerikai hitelminősítők mindig kettős mércét alkalmaznak. – Ez káros, mert az Egyesült Államok mindig a biztonságos kikötő képét keltette a többi országban, a valóságban azonban Amerikának már régóta gondot okoz adósságának visszafizetése – mondta.
A Fitch Ratings az amerikai döntés nyomán úgy fogalmazott, hogy az „az első fontos lépés” az Egyesült Államok lehetséges legjobb, „AAA” szuverén adóskockázati besorolásának megőrzése felé, de ehhez hiteles középtávú deficitcsökkentő terv is szükséges. A Moody’s tegnap hajnalban megerősítette az Egyesült Államok lehetséges legjobb, „AAA” kormánykötvény-besorolását, negatív kilátást adva az osztályzatra.
Sajátos módon juttatott Magyar Péter még a Diákhitel Központ vezetőjeként tízmilliókat egyik fontos, mostani emberének