Pánik lett úrrá a világ gazdaságában. A spekulánsok a biztonságosnak tekintett befektetési formákat keresik, ez dagasztja a svájci frank és az arany árát. A pénzpiacok kezdenek kiszáradni, ami nagyon rossz hír azon országoknak, amelyek a nemzetközi finanszírozás lélegeztetőgépéhez vannak kapcsolva. Ilyen nemcsak Görögország, Portugália és az Egyesült Államok, hanem Magyarország is. Bár ezek az országok számtalan dologban különböznek egymástól, egyvalami mégis összeköti őket, és ez a magas eladósodottság. Az, hogy olyan nagy mértékben vettek fel hiteleket, hogy azok visszafizetését már csak újabb adósságból tudják rendezni. Magyarországon kamatkiadásra csak júniusban 136 milliárd forintot fizettünk. Ez elegendő lenne arra, hogy az állam azonnal visszatérítse az áfáját azoknak a vállalkozásoknak, amelyek még beszerzéseiket nem fizették ki, s így az üzleti életet kis levegőhöz juttassa. Erre egyébként a luxemburgi bíróság kötelezte is néhány hete Magyarországot, a nemzetgazdasági tárca most dolgozza ki a lehetséges forgatókönyveket.
A pénzpiacra jellemző hisztéria – amelyet ezúttal Amerika leminősítése váltott ki, amelyről évtizedek óta mindenki tudja, hogy erején felül eladósodott, eddig azonban senkit nem érdekelt ez, öntötték a pénzt Amerika kasszájába – azért hozza szorult helyzetbe az eladósodott országokat, mert azok ilyenkor drágábban jutnak hitelekhez, amelyeket kénytelenek felvenni ahhoz, hogy az adósságtörlesztéssel ne álljanak le, vagyis ne kerüljenek csődbe. Minél jobban el van adósodva valaki, annál jobban lehet ilyenkor keresni rajta, ugyanis a hitelek visszafizetésére szolgáló hitel kamatát az alapján állapítják meg, hogy mennyire van rossz helyzetben egy gazdaság. Ha sokat kell törlesztenie, s ez nehezen elviselhető terhet ró az adófizetőkre, akkor a kockázati felár (CDS) megugrik. Magyarország esetében ez számokban annyit jelent, hogy a jelenlegi CDS-árazás mellett körülbelül négyszázharmincezer eurót kell fizetni az államcsőd elleni biztosításra egységenként.
Jól látható, hogy milyen kőkemény érdekek húzódnak meg egy-egy ország kockázatosnak nyilvánításában. Nincs szükség bizonyításra, elég, ha a többség elhiszi azt, hogy egy gazdaság megingott. Bármennyire is ellenkezik a józan ésszel, a pénzpiac, a tőzsde így működik. Nem a tények, hanem a hit diktál, ami – mint tudjuk – könnyen manipulálható. Csak arra kell vigyázni, hogy az utolsó percben a szakadék felé rohanva elkapjuk a kormányt, mert különben tényleg bekövetkezik a katasztrófa, ha egy állam valóban csődbe megy, akkor a befektetők kézzelfoghatóan elkönyvelik a veszteségeket.
Görögország esetében a befektetők nagyon vékony jégre léptek, a hellének olyan mértékben eladósodtak és olyannyira alkalmatlanok arra, hogy ebből a helyzetből kijussanak, hogy mostanra úgy tűnik, az adósság kifizetésére adott újabb és újabb hitelek sem képesek működtetni a rendszert. Persze ma már ezen is lehet keresni, ha valaki short-üzletet köt, akkor jól meggazdagodhat annak a papírnak a leértéktelenedésén, amely ellen fogadott. Teljesen legális egy ország vagy cég bukására befizetni, még akkor is, ha a törvényhozók tisztában vannak azzal, hogy adott körülmények között a shortosok falkája spekulációs műveletekkel képes előidézni magát a fizetésképtelenséget. Pénz sem kell hozzá, ugyanis fizetni csak akkor kell, ha nem teljesült be a jóslat. Pont emiatt a görög tőkepiaci felügyelet augusztus 8-án betiltotta a shortügyleteket az athéni tőzsdén két hónapra.
De hiába próbálják a shortos túlkapások útját állni, Görögországban mára olyan rossz a helyzet, hogy az úgynevezett uniós-valutaalapos mentőöv segítségével sem látszik az alagút vége. Nyílt titok, hogy a kedvezményes hitelt – Görögország mellett például Portugálián a sor, de korábban Magyarország is bekerült ebbe a körbe – nem is arra adják, hogy abból a gazdaságot talpra állítsák, hanem a lejáró adósságok fizetésére, hogy ne kelljen azokat a francia, német és brit bankokat kimenteni, amelyek ebből bevásároltak. És a kamatot ki fizeti meg ezért? Természetesen az adófizető, amelyet így nem csoda, hogy nagyítóval kell keresni némely országokban.
A piaci árazás szerint – a mentőöves hitelek kedvezményesebbek természetesen – Athén a kibocsátott állampapírjaira 27 százalékos hozamot kell, hogy fizessen. Magyarországon 8 százalék körül jár ez a szám, az olaszok nemrég kerültek a bűvös hat százalék fölé, amit közgazdászok korábban elviselhetetlen teherként értékeltek, ma már azonban – hogy ez lett a valóság – kiderült, hogy elviselhető, csak fájdalmas. Épp a hét végén döntött úgy az Európai Központi Bank, hogy olasz és spanyol állampapírokat vásárol, hogy ezzel leszorítsa a két euróövezeti ország hozamszintjét. Most épp a GDP-je 126 százalékáig eladósodott Rómára szállt rá a piac, s egyre drágábban adja számára a hiteleket, de a napokban a GDP 100 százalékáig eladósodott Amerikára is szemet vetettek, ahol ezzel meg lehet buktatni egy olyan államelnököt, amelynek központi törekvése az volt, hogy minden embernek járjon minimális egészségügyi ellátás. Az elit, amelynek a kezében koncentrálódik a vagyon, nem kötődik semmilyen országhoz, teljesen mindegy számára, hogy amerikaiak, olaszok, görögök vagy magyarok százezreit szegényíti el. Nincs arca sem, hiszen nem egy vagy tíz személyről, hanem egy közös nyelvet beszélő, elszórt sejtekből álló klánról van szó, amely igen jól él annak köszönhetően, hogy értékteremtés nélkül üzletel, s rendelkezik a szükséges kapcsolatokkal ahhoz, hogy mások szemet hunyjanak efelett. Egy dologra kell figyelniük csak, hogy ne éheztessék ki oly mértékben az adósrabszolgákat, hogy azok képtelenek legyenek fizetni a sarcot.
Már vannak olyan hangok az elismert szakemberek körében, hogy a fejlett világ adósságválsága nem oldható meg anélkül, hogy vagyonok vándoroljanak át az adóshoz a hitelezőtől. A napokban Kenneth Rogoff, a Harvard professzora beszélt erről. Olyan politikusok szájából hangzik el bírálat a hitelminősítőket illetően, akik korábban nem vállalták volna a konfrontálódást az adósságok uraival. Kérdés, hogy elindult-e a világban a változás ennek a rendszernek a felszámolására, amely csak eszközeiben különbözik a tényleges rabszolgatartástól, vagy ez csak az adósságtörlesztés terhe alatt álló adófizetők dühének a csitítását szolgálja.
A fejlett országok eladósodottsága már elérte azt a kritikus szintet, hogy ezek az adósságok visszafizethetetlenek. A kialakult helyzettel kezdeni kell valamit.
origo.hu
Nyárias meleg várható a hét első felében
