Amy

Mivel az előző hónapok bizonyos fontos részletei nálam Amy Winehouse-ról szóltak, most rendkívül csalódott vagyok, és iszonyatosan dühös. Először jött a hír, hogy öt év tépelődés után lesz új album. Aztán a másik, hogy fellép Wiesenben. Jó, akkor menjünk oda, nincs is messze, jó hely, meg régen is voltam. Majd a harmadik, hogy jön a Szigetre. Még jobb, még közelebb van, legfeljebb bemegyek a darálóba, ha látni is akarok valamit. Mert mindenképpen szerettem volna látni és „élőben” hallani a legjobb rock and roll csajt Janis Joplin óta. Reális elképzelésnek tűnt, hiszen állítólag sikerrel vette az akadályokat az elvonón. Merthogy mégis elment, nem úgy, mint ahogy a zseniális Rehab című dalban énekelt róla. Aztán jött a rossz hír, ezúttal Belgrádból, a turné első állomásán részegen ment fel a színpadra, kifütyülték, a további koncerteket lemondták. Itt már érezni lehetett, hogy nagy baj lesz. Ahhoz, hogy rekonstruáljuk, nagyjából mi történt, nem kell sem pszichiáternek, sem nyomozókutyának lenni. Amy Winehouse súlyos drog- és alkoholfüggőséggel küzdött, és klinikailag is diagnosztizálták nála a mániás depressziót. Nyilván hónapokig nem ivott és nem szedett semmit, a koncert előtt pedig bepánikolt. Mert nem volt semmi stenk, és félt. Hogy elfelejti a szöveget, hogy majd nem szeretik, vagy bármi mástól. De nincs mese, ki kell menni húszezer ember elé, már megint egyedül elvinni a balhét. Mert akármilyen jó a dobos, minden szempár őrá szegeződik. És akkor szerzett valamit, adtak neki valamit. Hosszú szünet után kevés is elég. Kudarc, összeomlás. Majd még tetézik is a bajt azzal, hogy lemondják a további bulikat, javítási lehetőség nincs, nesze, dolgozd fel. Hát nem tudta. Hátborzongató, hogy az egész sittes sleppből, ami körülvette, nem volt egyetlen ember, aki hatni tudott volna rá. Hogy figyelj, rúgd ki a díleredet, mert meg fogsz halni. Mert a heroin maga a halál, és aki terjeszti, halálbüntetést érdemelne. Hogy nem volt valaki, aki, mint Csontváry javasolta annak idején a zsenikkel kapcsolatban, megfelelő tempóban adagolta volna az alkoholt, mert azzal azért ki lehet húzni egy ideig. Addig kellett, amíg kereste nekik a pénzt, aztán eleresztették. Félreértés ne essék, egy idő után mindenki felelős a saját arcvonásaiért. Amy Winehouse nem volt gyerek, tudta, hogy mit csinál, és tartok tőle, hogy akarta is. Az önpusztításnak vannak fokozatai. Egy idő után a páciens már nem vágja, hogy a rábízott istenáldotta tehetséggel bizony sáfárkodni illene, mert abból nem mindenkinek jutott a leosztáskor. És azt sem, hogy nekünk is jár belőle valami, tessék nekünk örömet szerezni. Amy Winehouse irgalmatlanul nagy tehetség volt hihetetlen hanggal, rendkívüli érzékenységgel. Néhány nappal ezelőtt egy beszélgetés során véletlenül kiszaladt belőlem, hogy attól félek, nem lesz több lemez, aztán gyorsan el is hallgattam. Július 23-án délután éppen egy szarajevói konyhában ültem, és a filmfesztivál kapcsán arról elmélkedtem Aki Kaurismäki Le Havre című filmjén gondolkodva, hogy mily szép dolog is a finn minimalizmus, amikor bemondták a rádióban, hogy londoni lakásában meghalt Amy Winehouse angol énekesnő, aztán leadták a Rehabot. Aztán persze felrobbant a telefonom. Aki helyett Amy. A hír szerint a halál oka túladagolás, de még nincs hivatalos megerősítés. Majd lesz. Mert a bulvár nem ismer irgalmat. Annak a surmónak, aki majd leírja a „botrányhősnő” és a hasonló szavakat, fogalma sincs arról, hogy létezik egy Tears Dry On Their Own című dal is. Újabb utassal bővült tehát a huszonhetes vagon. 27 éves korában halt meg ugyanis túladagolás következtében Brian Jones, Janis Joplin, Jimi Hendrix, Jim Morrison és Kurt Cobain is. Amy Winehouse mindig gyönyörűen hozta a hatvanas éveket, és nem csak a hajával, dőlt belőle a szabadság. Csak az a baj, hogy az ikonok kora lejárt, a világnak már nincs szüksége rock and roll hősökre. Ez a közönség már csak szórakozni akar. Miattuk ugyan kár volt, Amy.