Egy ciprusi offshore társaság a tulajdonosa annak a Prime Invest Kft. nevű cégnek, amelytől 2008 decembere óta irodát bérel a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete (HTFSZ) – tudta meg lapunk. A birtokunkba került bérleti szerződés szerint a 115 négyzetméteres, galériás, két fürdőszobás lakást havi 1000 euróért (jelenlegi árfolyamon körülbelül 267 ezer forintért) bérli a szakszervezet.
A szóban forgó iroda Budapesten az I. kerületi Fő utca 12. szám alatt található. Ugyanide van bejelentve a 2009-ben életre hívott Szövetség az Egységes Magyarországért (SZEM) nevű párt, amelynek egyik alapítója a HTFSZ-t vezető Árok Kornél. Ugyanakkor a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló törvény tilalmazza, hogy egy tűzoltó a szolgálati helyén politikai tevékenységet folytasson.
Megkeresésünkre Árok Kornél úgy nyilatkozott: semmilyen tisztséget nem tölt be a SZEM-ben, márpedig a hivatkozott jogszabály csupán ezt tiltja. Arra a kérdésünkre, tagja-e a pártnak, igennel válaszolt. Ugyanakkor hozzátette: „idén még nem fizette be a tagdíjat, mert remélte, hogy a választások után értelmét veszti”, azonban a „dolgok olyan irányba mennek”, hogy pótolni fogja ezt az elmaradását.
Kíváncsiak voltunk, hogy ha ugyanabban az irodában van a székhelye a SZEM-nek és a HTFSZ-nek, hogyan tudnak pártsemleges érdekvédelmi tevékenységet folytatni. Erre Árok Kornél azt válaszolta: a SZEM egy alvópárt, nem működik, egyetlen tisztségviselője sem tartózkodik a Fő utcai irodában, és szerinte egyetlen jogszabály sem tiltja ezt. Kiemelte: a pártsemlegesség nem a székhelytől függ. Megjegyezte: „Érdekes, hogy ez a tény 2009-ben sem a médiát, sem a jelenlegi politikai hatalmat nem zavarta”, amikor tárgyaltak velük.
Az érdekvédő leszögezte: nem tudott arról, hogy a cég, amelytől az irodát bérlik, milyen hátterű, és nem gondolja, hogy azt kötelessége lett volna kinyomozni. Annyit tud a társaságról, hogy megbízhatók, és mindig időben kiállítják a bérleti díjról a számlát. Mindenesetre az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságnak (OKF) mint munkáltatónak bemutatták a bérleti szerződést, mivel ez volt az előzetes elvárása, és az nem emelt ellene kifogást. A bérleti díjat egyébként abból az összegből fedezik, amelyet az OKF-től kaptak, miután az előző székhelyükről épp a főigazgatóság tette ki őket – tette hozzá Árok Kornél.
Ismert, a HTFSZ volt az egyik fő szervezője a korkedvezményes nyugdíj szigorítása elleni rendvédelmi tüntetéseknek, Árok Kornél pedig a rendvédelmi sztrájkbizottság vezetője is volt egy ideig.
Pilismarótnál az árvíz megbontotta a gátat, búvárok védik a települést